Két évszázad határán – múlt és régmúlt idő, iskolapélda

1.Iskolapélda

Tökéletes festmény nem létezik. Ez merőben értelmetlen terminus, úgy, mint a tökéletes szépség, tökéletes zene és egyáltalán: a tökéletesség. Iskolapélda viszont igenis van, ami tanít, ami meg- és felvilágosít, magyaráz, rávilágít, bemutat és érthetővé tesz. Érdeklődővé tesz. Ez a festmény, mondhatni tökéletes iskolapéldája annak az alkotásnak, melyet két évszázad korstílusa, festészettechnikája, életérzése és művészetfelfogása közti hangulat és egy olyan, ambivalens (*) korban élt művész hívott életre, aki nyitott volt az új korok és divatok hangjaira, ugyanakkor nem engedte még el a festészet “alkalmazott művészeti”, jól megtanult és bevált módszereit, az ismerős festéstechnikát és anyaghasználatot. (*A művész – és szándéka – persze megelőzhette, vagy éppen késve követhette korát, illetve a korának tulajdonított általános jellemzőket. Mégis, úgy érezzük, itt inkább egy óvatos újítóról, egy nyitott, de “biztonsági játékos” festőről lehetett szó, aki kacérkodott az új irányzatokkal, de csak biztos távolból.)

2. Múlt és régmúlt + idő

Mindez nem tegnap és nem tegnapelőtt történt, bizony az újdonság varázsa is vagy kétszáz éve kísértette meg a festőmestert. A klasszikus képzőművészet hangjai (képzavar) értő, szemfüles hallgatóságra találtak épp, a klasszicista festészet hűvös, tiszta formái már népszerűek és divatosak, de a barokk kor tagadhatatlanul tökéletes technikai felkészültsége a festészet anyaghasználata terén még nem hagyható figyelmen kívül. (A zenekar látványosan hangol, hallható, hogy színes műsorral készül – a játék kedvéért.)

3. Két évszázad, és a határ

A késő barokk, mely észrevétlen olvad át a 19. század higgadtságába, a festészeti anyagok, a festéstechnika és egyáltalán, a mesterségbeli tudás szempontjából olyan tökéletes és a mai napig kifogástalan állapotú alkotásokat, festményeket hozott létre, hogy igazán belátható, ettől megválni holmi divatok kedvéért nem volt túl okos dolog annak, aki becsülte a hagyományokat. Még ma, a 21. század (nem pont) kezdetén sem ritka az olyan, 17.-18. században készült festmény, mely sokkal jobb állapotban van több száz évvel fiatalabb társainál és jó esélye van arra, hogy az elkövetkezendő legalább kétszáz is évet gond nélkül átvészeli majd. Ki akarna változtatni, és miért?

A klasszicizmus szelleme ugyanakkor elkerülhetetlenül gyűrűzött be a művészet minden szegmensébe, nem volt kivétel ez alól a festészet sem: elkezdődött a hűvös tónusok, a finom formák, éles kontúrok, átgondolt színek, sima és kemény felületek uralma. Az új szemlélet természetesen elkerülhetetlenül magával hozta az új festészeti anyagok, új technikák alkalmazását is, és ez így volt helyes, így volt jó. A biztos megoldásoktól elszakadni viszont nehéz és aki még csak szemez az új irányzatokkal, az egészen biztos, hogy ha megvalósításra kerül a sor: régi, bevált technikai alapokat használva fog új “stílust” kipróbálni. Pont, mint ezen a Szűz Máriát ábrázoló festményen.

4. Befejezett múlt idő+ folyamatos múlt idő = jelen tárgy

A vászon anyaga, az alapozás vörösbarna színe, a felhasznált pigmentek, a színek használata, mindennek alkalmazásában való jártasság: mind-mind még a 18. század érdeme. A hűvös megjelenés, a finom, tartózkodó, egyszerű formák és vonalak: az új kor szelleme. Ha kissé síkszerűen, ha csak szándékban is: ez egy Madonna, a klasszicizmus minden erényét felsorakoztatva és megjelenítve. Figyeljük meg az arc és a kezek rajzos finomságát, a hideg, sík formákat a barokk mozdulatokon, színeken: tökéletes megfogalmazása a téma és a két korstílus találkozásának.

+1: akit csak a restaurátor ért

Nagyon ritka az intakt, tehát érintetlen festmény, melyről még soha, senki nem gondolta, hogy – lehetne ez jobb is! – ráférne némi tuning. Ez a Madonna ábrázolás sem kivétel ez alól, kicsit feldobták a látványt itt és ott, szerencsére nem pont középen; mindössze Mária fejkendője és a háttér esett áldozatul (?) némi korábbi restaurálásnak. (A régi restaurálások pro- és kontra értékelése megint egy új téma lesz majd, természetesen, mint az életben mindenhol – különösen a festészet terén – itt sincs sem fekete, sem fehér válasz.)

+2: a piszok, nem volt figyelmen kívül hagyható

Nagyon látványos, kormos, fekete réteg borította a festmény felületét, sejtelmes, antik hangulatot sugallva. Ez alatt szembesültünk az átfestésekkel, majd a valós korral, de végül nem maradtak kérdések. Az átfestések  korban olyan közel készültek az eredeti festéshez, hogy gyakorlatilag egyé váltak az eredeti festékréteggel. Megőriztük őket ezért, hiszen az eredeti tárgy roncsolása nélkül nem lehetett volna tovább haladni a kutatásban; ráadásul olyan területeket érintett az átfestés, melyek az ábrázolás és a kompozíció szempontjából nem kiemelten fontosak. Mária arca és kezei, a ruhája részletei érintetlenek maradtak. Ez már a tárgy történetének része, a régmúltja, a múltja, a jelene.

7. Maga a tárgy

Jelenleg ebben az állapotban, a mai kor restaurátor etikájának és technikai felkészültségének megfelelően, az elvárható legjobb kondícióban várja a festmény a jövőt.

8. Jövő idő…