Amikor nincs arany középút
Arany és arany között van-e különbség? Ha nem megmunkált nemesfémről, nem ékszerről, nem kifejezett mennyiségekről vagy karáttartalomról esik szó, van-e, lehet-e különbséget tenni arany és arany között? A maga fém valójában alkalmazott, megmunkáláson, művészi átalakításon át nem esett arany különbözhet-e más, azonos mennyiségben jelen levő, hasonlóan megmunkálatlan aranytól? Lehet-e dönteni egyik vagy másik javára?
Persze, hogy van különbség, hiszen a kérdés feltételezi a választ. Persze nem is olyan szempont alapján mondjuk ezt, ami feltétlen kézenfekvő lenne.
Adott egy XV. századi fatáblára készült festmény, melynek háttere aranyozott. Igazából nem is egy fatábla, hanem öt és nem is csak egyszerűen aranyozott felületről esik szó, hanem kétszeresen aranyozottról. Bonyolult? A jelenség pedig nem ritka. Arany felületet javítani, kiegészíteni, restaurálni etikusan és praktikusan arannyal célszerű. Persze nem minden esetben kerül laparany, füst arany a poliment arany tetejére, de legalább aranypor szerepel kiegészítő elemként. Ebben az esetben is így történt.. (A festmények alkotója a Winkler epitáfium mestere, a szóban forgó festmények a budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményének részét képezik).
Az öt táblából álló sorozatból feltehető, hogy egy festménynek erősen sérült az eredeti aranyozott háttere és pár-képek lévén, az egység kedvéért az összesnek megújították az arany felületeit. Miért csak feltételezés? Mert jelenleg még nem történt meg az összes fatábla teljes feltárása, noha restaurálás alatt már voltak az elmúlt évek során. Eleinte azonban nem tűnt indokoltnak, hogy meg legyen kutatva az aranyporral borított háttér bár szembetűnő, hogy az arany később került fel, mint a festmény elkészülte. A felület viszont ép és esztétikus volt, kivételesen precízen hordták fel az aranyport, gondosan körbefestve az alakok, dombok, sisakok és fegyverek kontúrját. Az Ifjabb Szent Jakabot ábrázoló tábla esetében mégis felmerült a kérdés: mit takar az arany?
Az arany bizony aranyat takart, nem is akármilyent! A felső aranyréteg alatt sárgás. olajos festett réteget találtunk, az alatt pedig szinte tökéletesen ép poliment aranyozást, mely egy korú az 1477-ben készült festménnyel. És igen, mindkettő valódi arany de belátható, hogy ez nem az az eset, ahol a felhordott arany mennyisége, vastagsága növelné az értéket. (A pénzbeli érték természetesen kifejezhetetlen, nem számít hát néhány gramm arany… a művészi érték pedig nem mérhető karátban. Jó esetben.) Nem volt kérdés, melyik arany réteg lett az értékesebb.
A felvételek pedig már az Idősebb Szent Jakabot ábrázoló tábláról készültek és látható, hogy ez esetben is szerencsénk volt: gyönyörű, ép, fénylő aranyfelületet tártunk fel. Van tehát különbség arany és arany között és van bizony amikor döntést kell hozni, melyik legyen az “igazi” mert nem maradhat mindkettő és nem mindig megoldható az arany középút.
Felszínesen – széljegyzet a restaurálás szükségességéről, szempontokról és más furcsaságokról
Felszínesen érintve csak a témát,
hiszen erről oldalakat és még többet lehetne írni…
Fotórendezés és fel-lel-tárazás közben jó néhány érdekes felvétel bukkan elő, melyeket sajnálunk észrevétlenül elfeledni, hiszen nem ok és cél nélkül készültek a közeli vagy távoli múltban. Restaurátor szakemberek, kollégák számára egy tárgy, egy festmény restaurálása minden esetben a alapos dokumentálással kezdődik (szinte már öntudatlanul) – legyen szó bármilyen pici vagy jelentéktelennek tűnő alkotásról. Így lehet találni régi, elfeledett emlékeket bőséggel. Egyszer valamikor fontos volt pont ez a felvétel – érdemes kicsit elgondolkozni, miért is készült anno? Véletlenek – ebben a megközelítésben – nincsenek, nem nehéz hát némi rendszerezés árán tematikusan rendezni a felvételeket és akár némi tanulságot levonni belőlük.
A restaurálás szükségessége minden esetben igazolva kell hogy legyen – ez alapvetés. Hiszen ki egyezne bele egy komolyabb orvosi kezelésbe pontos diagnózis nélkül? A diagnózis felállítása pedig a páciens adott állapotából indul ki, ezt pedig vizsgálatok egész sora jeleníti meg és bizonyítja az utókornak is. Kezdjük a legelején – csak felszínesen érintve a témát – és válasszunk ki találomra néhány, festmények felületéről, a festékrétegekről készült fotót. Megállva egy pillanatra a látható világ epidermiszén, máris jó néhány olyan jellemzőt lehet felsorolni amit bizony az is láthat és észrevehet, aki nem rendelkezik se mikroszkóppal, se röntgenszemmel. Csak úgy érdeklődik.
Hullámos
Mindenképpen szembetűnik, ha a vászon, a festmény feltűnően hullámos:
Ez azért – valljuk be – önmagában nem jelent közvetlen életveszélyt a műtárgyra, festményre. Ugyanakkor látványnak nem kellemes, minél nagyobb göröngyök és egyenetlenségek vannak a festmény felszínén, annál inkább kívánná a szem, hogy ragaszkodni kéne a két dimenziós ábrázolásmódhoz – és miért is kellene tovább várni? A probléma valós tehát, ha nem is sürgető: kereshető rá megoldás mindenképp. A restaurálás indokolt lehet akár csak ezen jelenség miatt is..
Sötét
Ez valóban meglehetősen szubjektív fogalom – egy ideig. De minden festmény esetében eljön az a pont, amikor már mindenki, aki csak elé kerül érzi, hogy ezt bizony nem így akarhatta a művész valaha. Biztosan nem volt ennyire sötét, ennyire komor, ennyire …. koszos. Az, hogy a sötét tónus adott esetben elsötétedett lakkból vagy felszíni szennyeződésekből vagy dohányfüstből áll, nem is lényeges ebből a szempontból. Ha zavaró, mindenképpen orvosolni kellhet a jelenséget.
Felemás
Árulkodó nyom például, ha a díszkeretéből kivett festmény széle körben más színt, más tónust mutat, Melyik lehet az igazi szín? Egyik, másik, vagy egyik sem? Restaurálás után mindenképp kiderül. A helyzet nem súlyos, nem nehéz róla elfeledkezni. …de miért tennénk, ha lehet rá találni megoldást?
Kopott
Ha ennyire szembetűnő, az bizony komoly hiányosságokat jelent. Ha a laikus szemlélő számára is kopottnak tűnik a felület, az többnyire a hiányosnál is hiányosabb – a sötét lakk, a szennyeződések, a festett formák “azért még felismerhetősége” sok mindent tud leplezni, mely egy tisztítás után már a maga drámai valójában mutatkozik – milyen mértékig lehet hiányos, sérült a felület, ha a fenti filtereken át is bárki számára észrevehető? Közvetlen kockázatot nem jelent önmagában a festményre, de több mint ajánlott a teljes kivizsgálás…
Hólyagos, zsugorodott, vagy…
Elhomályosodott, ködös, fátyolos és nehezen kivehető
A fenti jelenségeket sok minden okozhatja (a “hólyagos” jelző például elég tág megfogalmazás restaurátor körökben és talán nem is itt kellene kifejteni a teljes skálát) A látvány érzékeltetésére alkalmaztuk csupán most ezt a szót, amikor a felület kissé bőrszerűen összehúzódik, zsugorodik, mintha pici hólyagok lennének a felszín alatt; de nem ritka az a jelenség sem, amikor a felület egyszerűen bemattul, “megvakul”, homályossá és átláthatatlanná válik. Egyik napról a másikra e jelenségek miatt nem fog tönkremenni a festmény, de ez már komolyan az esztétikai élvezet és hatás rovására megy – szigorúan véve funkcióját nem tudja megfelelően ellátni tárgy vagyis csúnya, persze ez már igazi szőrszálhasogatás. A restaurálás természetesen ebben az esetben is javasolt..
Reped, cserepesedik, felemelkedik
Különösebb magyarázat nélkül belátható, hogy ez már az a jelenség, mellyel valóban ajánlott restaurátorhoz fordulni. A probléma itt már nem feltétlenül csak esztétikai, hosszabb-rövidebb távon a festmény állapota beavatkozás nélkül romlani fog. Nem, itt most nem a “korral járó” természetes repedésháló jelenléte a gond, hanem amikor a repedések mentén kagyló formában egyre jobban felemelkedik a festék és éles kis háztetőket alkot: a restaurálás több, mint ajánlott..
Ha pereg a festék,
az azonnali beavatkozás elkerülhetetlenné vált. Cselekedni kell, mielőtt újabb és újabb darabkával lesz kevesebb a kép. A sebesség természetesen itt sem órákban mérhető, de tudni kell, hogy minden változás (fizikai behatás, hőmérséklet vagy páratartalom változás) ad egy lökést a folyamatnak. Szerencsére az emberi gyorsaság mindig felülmúlhatja a lassan pusztító erőket és a restaurálás többnyire hosszú távon megoldja a problémákat..
Ha hiányzik a festményből –
ez magyarázatra sem érdemes. Ebben az esetben igazán mindenki számára nyilvánvaló, hogy a festmény segítségre szorul. Az idő persze itt is fontos tényező, nem érdemes hónapokat, éveket várni, minél hamarabb kerülhet restaurátor műterembe a festmény, annál jobb.
A sort persze még lehetne folytatni, de – a teljesség igénye nélkül, felületesen érintve a témát -talán adhat némi támpontot a felületi érdekességek és furcsaságok osztályozásában. Senki ne késlekedjen kérdezni hát, a lehetőségek és válaszok száma szinte végtelen…
Végéhez közelít a Román Csarnok rekonstrukciója
Végéhez közelít a Román Csarnok rekonstrukciója, az ország jelenleg legnagyobb szabású restaurálási projektje. A budapesti Szépművészeti Múzeum egyik legimpozánsabb belső terét, a századelő neoromán hangulatban megfogalmazott, óriási csarnokát az év elején vették munka alá a festő restaurátorok, szobrászok, díszítőfestők, kőművesek, gipszöntők és tetőfedők, hogy olyan látványt adjanak vissza a múzeum közönségének, mely talán semmihez nem fogható…
Alig akad ugyanis élő ember, aki (életkora miatt is) láthatta – illetve módjában állt látni – a hetven évig raktárnak használt, poros és lepusztult termet eredeti állapotában. Száztíz évvel ezelőtt, a falképek elkészültekor hasonló lehetett a látvány, talán csak az állványzat készült akkor fém helyett fából:
A csarnokban dolgozó festő restaurátor csapat tagjaként vettünk részt a csarnok restaurálásában, így nem csak alsó perspektívából követhető nyomon a felvételeken az impozáns terem rekonstrukciója:
Hosszú és szakmai szempontból is kihívást jelenő feladat volt a Román Csarnok helyreállítása. Közel négy hónap és több, mint húsz festő restaurátor – erről készítünk összeállítást, picit más szemszögből, mint ami a médiából megismerhető. Hamarosan állványbontás, a sárból arannyá változott falak pedig lenyűgöző, monumentális szépségükben már nem csak nekünk lesznek megcsodálhatóak.
A Szépművészeti Múzeum Román Csarnokának restaurálását bemutató cikkünk rövidesen olvasható, előzetesnek addig is néhány felvétel, mely talán segíti a képzeletet a méretek, távlatok, hangulatok megidézésében…
Egy leány három arca – olajjal, vászonra
Egy leány három arca egy festményen – nem ritkaság, ha nem is épp gyakori. Talán sokat keresgélte a művész az arcvonások jellegzetes ritmusát, nem találta, nem tudta megragadni, festett ás átfestett. Így történt, hogy egyszerre és egymás felett több rétegben láthatóak a változatok?
Nem, szó sincs átfestésről mert bár javított, régen egyszer már restaurált festményről van szó, az érdekes jelenség mely a cicafülhöz hasonló masnit viselő fiatal leány portréján megfigyelhető, nem több illúziónál. Az illúzió ugyanakkor – művészetről lévén szó, nem elhanyagolható tétel.
A szokatlan arányú, indokolatlanul vízszintes és talán ezért inkább kissé életkép – hangulatot mutató festmény mint egy üzenet, feltekercselve érkezett műhelyünkbe, épp hogy nem több darabban. A vászon nem csak hiányos volt, de töredezett, többszörösen hajtogatott, a hajtások mentén pedig szakadt, kopott a festék.
Az első arc fiatal nőé,
a sötét tónusú felület kellemesen összefogja a formákat, és átfogó szürkeségből sejteti a talán szobabelsőben üldögélő női alak arcát. Kicsit romantikus, kicsit izgalmas de tipikus tévedés. Az arc valódi karaktere itt csak sejthető, ám a sötét smink mást emel ki, mást hagy homályban, mint a művész szándéka volt láttatni. Tisztítás után talán kissé csalódott is lesz az ember/ a restaurátor mert a vásznon bizony sokkal kevesebb konkrétum látható, mint várható volt.
A második arc középkorú asszonyé,
a vonásai élesek,és kicsit darabosak, a sejtett finomság teljesen eltűnt már róla. Ez pedig nem az ő hibája és nem is az eltelt évtizedeké – egyszerűen annyi történt, hogy a képfelületéről eltávolítottuk a koszréteget, a vásznat átjáró szennyeződéseket. A festmény tisztítása után nyilvánvalóvá vált, hogy az eredeti rétegek bizony igen csak kopottak és gyakorlatilag csak azok a festék rétegek, azok az elnagyolt vonások maradtak meg melyek az arc főbb kontúrjait rögzítik. A finomabb vonások, lazúrok melyek az arc puhaságát adták, elkoptak, eltűntek és ennek hiányában hat az arc csupasznak, sőt némileg érzelem mentesnek.
A restaurálás a konzerválás után – mely ebben az esetben kizárólag természetes anyagokkal történt – a hiányzó vászon pótolásával folytatódott…
…ezek után pedig a helyenként hiányzó alapozó rétege lett visszaépítve
A harmadik arc visszanyerte fiatalságát
… a festmény retusa, helyreállítása picit arra emlékeztetett mikor lépésről – lépésre “keltik életre” a régmúltban élt emberek arcát pusztán a az anatómiára építve. Inkább kedves és elgondolkodó, mint sejtelmes és romantikus, inkább közvetlen és nagyon is élő. Apró nyomokból, alig látható jelekből visszakereshető volt annak a leánynak a képmása aki egy szobabelsőben, egy könyves polc előtt üldögélt csíkos blúzban és cicafület idéző masnival a hajában, valamikor nagyanyáink fiatal korában…
– A festmény magántulajdonban van –
Festék – rétegződés, nem trendteremtő célzattal
Festék – réteg
Festékrétegeket egymásra felhordani a legmindennapibb cselekedet festőművészek számára. Sőt elmondható, hogy nagyon kevés olyan ecsettel és festékkel alkotott műalkotás, festmény létezik ahol ne fordulna elő, hogy az egyes színek egymásutánisága térben és időben ne lenne jelen, egyszerűbben, az ecsettel felhordott festékanyag általánosságban rétegekben, egymást eltakaró, fedő, egymással keveredő “layerek” formájában létezik…
Ez éppen annyira tényszerű, mint amennyire érdektelen információ, körülbelül annyit tesz, mintha a zene és a hangok kapcsolatában a hangok egymáshoz viszonyított helyzetéről beszélnénk és megállapítanánk, hogy a zene általában hangokból áll.
Sor – rend
A hangok azonban néha nem olyan sorrendet vesznek fel és nem olyan alakzatba rendeződnek, hogy zenének legyen nevezhető a rendszer vagy rendszertelenség. Festmények esetében is vannak végzetes jelenségek, és itt – nem meglepő – de nem esztétikai követelményekről esik most szó.
Az alábbi festmény Kohán György festőművész alkotása, akinek több műve nem olyan rég került restaurátor műhelybe, hogy a halálának ötvenedik évfordulója alkalmából rendezett kiállítás alkalmából teljes épségben és – a művész eredeti szándékait tükröző megjelenéssel – kerülhessenek a közönség elé; a gyűjtemény restaurálásáról bővebben ITT.
Réteg – trend
A művész eredeti szándékát vajon miért kell kihangsúlyozni? Nem eredeti, jelzett műről van szó? Dehogynem. Csakhogy a művész és szándéka is változhat menet közben, ezen sincs semmi meglepő, sőt igazából abban sem, hogy a két szándék, az eredeti és a végleges között eltelt némi idő, akár pár év is. Kohán György esetében a változtatás miértjét keresve persze legkevésbé lehet szó trendkövetésről – csak a szójáték kedvéért emelve be ezt a fogalmat, ő inkább teremtő típus volt, messze állt tőle a rendbe – simulás.
A műhelyünkbe érkező festmény kivételesen rossz állapotú volt, a két – ez jól elkülöníthető volt – alkotói szándék között ugyanis ellentétek feszültek. Ellentétességük nem csak a használt színekben, a megjelenésben, a hangulatban keresendő, de abban is, hogy a felső, sötétebb, borongósabb hangulatú változat festékanyaga nem kötött megfelelően az alatta lévő rétegre és gyakorlatilag akadály nélkül pergett a legkisebb érintésre is.
Nem titkolt, hogy mint minden szakmában, mesterségben, művészetben léteztek, léteznek trendek, bárhogy is nevezzük őket: irányzatoknak, véleményeknek, nézeteknek vagy javaslatoknak, iskoláknak vagy kialakult gyakorlatoknak. Ez persze így van jól és a világ legtermészetesebb dolga, hiszen az élet része a folyamatos fejlődés, de legalább is a folyamatos változás. Ugyanakkor minden esetben vannak alaptételek, melyeket kevésbé bolygatnak irányzatok és korok. A restaurátor szakmán belül ilyen tétel az is, hogy a festő, az alkotó eredeti szándékát – lehetőség szerint – a legteljesebb tiszteletben kell tartani (a lehetőség szerint itt épp-csak megvalósulhatott). A festmény határán volt annak, hogy helyreállíthatónak lehessen nevezni.
Az alsó, színesebb réteget, mely mindenki szemét inkább megfogja, kisebb nehézségekkel, könnyebben lehetett volna feltárni és helyreállítani. Mindenképp ez lett volna a könnyebb út, de etikusnak nem lett volna nevezhető. Különösen a Kohán György művészetét ismerők és értékelők tudhatják azt, milyen jelentősége volt a művész korszakaiban az egyes színeknek, a bizonyos témákhoz bizonyos időszakokban tartozó bizonyos hangulatoknak, és sejthetik, hogy nem “szándékolatlan tartalom” van jelen a vásznon.
Rend – teremtés
Nem teremtettünk hát trendet, szerencsére nincs szükség magyarázatra vagy utólagos értékelésekre. Az egyetlen helyes út ez volt és bár erősen nehezített volt a technikai feltételek miatt, a végeredmény tökéletes – és a művész szándékainak megfelelő – lett. A konzerválás folyamata bravúros volt de elmondható, hogy a lehető legjobb eredményt hozta – az esztétikai helyreállításban ezek után már nem voltak kérdések, a restaurálás végül ezzel az eredménnyel zárult:
Kohán György Nyári Fények c. festménye a gyulai Kohán Képtár tulajdona
Kohán György gyűjtemény restaurálása
Több, mint húsz festmény került restaurálásra a gyulai Kohán képtár eddig raktárban pihenő anyagából. Az alföldi festők közt is egyedi hangvételű Kohán György hagyatékát képező több száz festmény és grafika a művész halála után Gyula város tulajdonába került, ahol valódi megbecsüléssel kezelték és kezelik alkotásait. A festő halálának ötvenedik évfordulóján az eddig is nagy tisztelet övezte művész festményei közül még többet ismerhetnek meg a látogatók. A festmények restaurálásáról, a restaurálás tapasztalatairól és természetesen magukról a képekről többet ITT OLVASHAT.
Fenyő táblára festett ikon restaurálása
A kis, alig tenyérnyi nagyságú fenyőfa táblára festett ikon a maga nemében igazi ritkaság. Elsősorban azért, mert eredete és vásárlásának ideje pontosan ismert, eredetisége tehát bizonyított. Nem elhanyagolható szempont olyan műtárgyak esetében, melyeket előszeretettel és talán legnagyobb számban hamisítanak vagy készítenek az eredetihez megtévesztésig hasonló “utánérzéseket”.
A férfi szentet ábrázoló ikon klasszikus technikával, alapozott fatáblára készült temperával és poncolt arany háttérrel, melyen kissé kopott lüszter festés nyomai voltak láthatóak. Néhány apró festék lepattanástól eltekintve a felület épnek volt mondható, picit besötétedett, picit kopott, de épp csak annyira, amennyire egy hasonló korú festmény esetében természetesnek tekinthető.
Az ikon restaurálása igen apró lépésekből állt, pici mozzanatokból állt össze végül a kép, mely összhatásában mégis észrevehető változást mutatott fel. Az ok elsősorban a gyönyörű, poncolással díszített arany mustrában keresendő, mely minimális retussal is újként ragyog. Az arany háttér meglepően pontos, hibátlan és rendkívül aprólékos munka, mely egészen ékszer-szerűvé teszi a parányi képet – ez ikonok között is ritkaságszámba megy. A kopott lüszter nyomai mindenhol logikusan végigkövethetőek voltak, így gyakorlatilag nem volt kérdés a kiegészítés, retus mértéke és milyensége.
Ikon? Pár centiméternyi fa, kiskanálnyi festék és leheletnyi aranyfüst – mindössze ennyi hozzávaló kell…
A férfi szentet ábrázoló ikon magántulajdonban van
Olaj, mint lakk – természetes anyagok a restaurálásban 2.
Ismét természetes anyagokról, ismét nem abban a vonatkozásban, ahogyan várni lehetne. Természetes, hogy az olajfestmény, olajfestészet, olajkép, olaj, lenolaj, olaj médium stb. általában és szorosan az olajfestményekhez és előállításához köthető szavakról, kifejezésekről az olaj, mint festészeti alapanyag szerepe a festészeti anyagok közül egyértelműen pozitív előjellel szerepel a szótárban. Ez általában így is van – kivétel ez alól, mikor lakk formájában szerepel, miért is?
A restaurálás előtt álló festmény
A fenti olajfestmény felülete igen, hullámos. Láthatóan megsötétedett, sárgás tónus uralja, egyértelműen javításra, felújításra, restaurátorra szoruló festmény. Hullámosságát, a vászon tapinthatóan kemény torzulásait a hátoldalon alkalmazott enyv – mint ragasztóanyag – okozta, erről korábban itt írtunk. Mit láthatunk még a nyilvánvalón kívül?
A restaurálás kezdetén ez a látvány fogad – oldalról jövő fény esetében még drámaibb a hatás
Első pillantásra talán semmit, de második szemrevételezésre igencsak gyanús ez a súroló fényben készült felvétel (mely kimondottan a felszíni egyenetlenségek, a felület fénytörési hibáinak kimutatására alkalmas fototechnikai eljárás) – bár megjelenése, a felület fénye, felülete hasonló a gyanta alapú lakkal védett festményéhez, némely tulajdonsága merőben más kategóriába sorolja. Ha a festmény felületét záró lakk (firnisz) réteg olajat tartalmaz, könnyen létrejöhet az a jelenség, hogy a festménylakk olaj tartalma reakcióba lép az olajfesték olaj tartalmával: similis simili gaudet, túl szoros kötés lép fel köztük. Elkészülte után minél hamarabb lakkoznak le egy festményt olajtartalmú, ún. olajlakkal, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a lakkot nem lehet sérülésmentesen elválasztani a festékrétegtől.
A vásznat megkeményedett, összezsugorodott enyvréteg húzza hátulról, elölről kemény, sötét lakkréteg borítja
A képen szereplő festmény – története ismert, ami az egyik legnagyobb ritkaság – elkészülte után kb. 20-30 évvel lett olajjal kezelve. Régi házi praktika lévén, ezen nincs mit csodálkozni – a házi praktikák egy részéről idővel úgyis kiderül, hogy a legmodernebb tudományos kísérletek és nézetek igazolják őket, más részük pedig annyira közel áll a babonához, kuruzsláshoz, fekete mágiához vagy egyszerűen csak teljesen hatástalan, hogy csak mint érdekesség szerepelhet. Ezek helyett pedig elkövet a mai kor is szép számmal félreértéseket és hibákat…
Bal oldalt a lakk még fedi a felületet, jobb oldalon már az eredeti színvilág látszik
A két olajréteg (festékréteg, lakkréteg) eltérő öregedési görbéje szerencsére elég nagy különbséget mutatott ahhoz, hogy a lakk biztonsággal eltávolítható legyen a festett felületről. A változás pedig – nem meglepő, hiszen még laikusok számára is ismert az olajok, olaj tartalmú festékek erős sárgulásra való hajlama – óriási. A kemény lakkréteg eltávolítása után a felület “megkönnyebbül”, a vászon, enyv és kréta természetes rugalmassága helyreáll.
Szignatúra a festmény sarkában
A papír és az enyv eltávolítása a hátoldalról
A hátoldalt borító enyvréteget el kellett távolítani (kartonpapír szolgált a vászon megerősítéséül, melyet enyvvel rögzítettek), majd új vászonnal megerősíteni.
Megtisztított, kartonjáról leválasztott festmény
A restaurált olajkép igen csak látványos változáson ment keresztül. Szinte teljesen reménytelen kiindulási állapotból mely menthetetlenül torznak, meggyötörtnek tűnt – helyre lehetett állítani a festményt, méghozzá minden sérülés nélkül.
Restaurált, helyreállított festmény
A miértre a válasz pedig a címben rejlik. A természetes anyagok hihetetlen ellenálló képessége, képessége a – bármily furcsa és természetesen nem a szó szoros értelmében vett – “regenerálódásra”, a felhasznált anyagok sok száz év alatt megtapasztalt, ismert tulajdonságai: egyelőre nem született még mesterséges úton előállított anyag, mely versenyre kelhetne a nyulak bőréből főzött enyvvel, az őrölt, égetett ásványokkal, a kék virágú len rostjaival. Persze ez nem bizonyít semmit, hiszen a szintetikus anyagok, műanyagok világa olyan új, hogy érdemben nem volt még ideje bizonyítani. Néhány száz év és kiderül…
A parasztudvart ábrázoló festmény magántulajdon
Lazúr, sfumato, áttűnő festékrétegek vagy kosz – restaurátor fogalomtár
A restaurátori terminológia valóban speciális. Képzőművészeti berkeken belül is – ahol pedig nem számít különcségnek minden textilnemű drapériának tisztelése vagy a valőr, lazúr, textúra stb. szavak rendszeres, akár napi szintű használata – sajátos szókinccsel rendelkezik minden valamirevaló restaurátor, mire kikerül az alma mater falai közül.
Nagyobb kihívás viszont a való életben ezen szavak materiális formáival szembesülni, találkozni azzal, hogy ami a papíron egyszerű, érthető és megtanulható, az a földön nem mindig úgy testesül meg, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. Minden szakmának, minden hivatásnak tulajdonsága ez – különösen azoknak, melyeket két kézzel végeznek és olyan tárgyakon alkalmaznak, melyekből nincs két egyforma.
Jelen példa kosznak mutatkozó lazúros (áttűnő, áttetsző) festékrétegek alkalmazását mutatja, természetesen az alkotó művész által. Az is rögtön látható, hogy mennyire nem szembetűnő ez a fajta festésmód, mennyire könnyű elveszni a részletekben, rétegekben, mennyire könnyű egyetlen mozdulattal megszüntetni a sfumato – hangulatot.
Fent: Restaurálás közben készült felvétel, ahol az apró, tűpont méretű kitöréseken kívül a felület “tiszta” : a barna és szürke foltok, átmenetek kicsit távolabbról nézve homogén, finom szürke felületet képeznek. Nagyon könnyű az ilyen típusú festésmodort nehezen eltávolítható, megsárgult lakkrétegnek nézni..
Fent: A határvonalak finomítása, árnyaltabbá tétele gyakran oly módon történik, hogy “szárazon söpri” a festéket az ecset, így a raszterpöttyök elvén lesz áttűnő a felület. Kosszal, a vászon szövésébe beülő szennyeződésekkel kiválóan összetéveszthető, épp ilyen könnyen eltávolítható, ha a restaurátor figyelmetlen
Fent: Itt egy korábbi restaurálás alkalmával megkopott a szürkére felvitt barna lazúr – közelről bizony megtévesztően hasonló egy sokadik lakkréteghez. Az újabb restaurálás során a lazúr réteget vissza kellett építeni
Fent: Gyönyörű példa arra, mikor az alsó,sötét festékréteg átdereng a fehér lazúron – első látásra megtévesztő lehet, “mi van fönn, mi van lenn”. A harmadik kép mintha lyukat ábrázolna, megkopott a festék az árnyékos helyen? valójában a szemet becsapó “vakfolt” teszi mélyebbé az árnyékot, mint tenné egy sötétebb tónus.
Általában elmondható, hogy a gyakorlat, a sok-sok kézbe vett festmény az, ami segít felismerni az ilyen és ehhez hasonló festészet technikai finomságokat. Megtanulni valóban lehet és kell is – utána viszont élesben és nehezített pályán jön a jelenségek felismerése és a gyakorlat alkalmazása. Adott esetben vastag, sötét, elsárgult lakkon keresztül is át kell látni…
Tavaszi virágcsokor – színesben avagy festmény tisztítás a tavaszi megújulás jegyében
A tavasz és a megújulás jegyében időnként a festett virágok is gondoskodásra szorulnak. Noha jóval tartósabbak vágott vagy cserépbe ültetett társaiknál, ez a csokor például kilencvenhat éve hervadhatatlan, a védő lakkréteget nélkülöző olajkép a tavaszi portalanítások ellenére évről-évre egyre szürkébb és szürkébb. A lakkozott festmények jellegzetes elsárgulásával, megsötétedésével szemben a lakkozatlan felület oly módon köti meg a szennyeződéseket, hogy közvetlenül a festékrétegre ül, a vászon rostjai közé szivárog be a por, a korom.
A szerencse ebben az esetben az volt, hogy első alkalommal történt restaurátori beavatkozás a festményen illetve soha nem próbálták portörlésen kívül más eljárással, házi praktikával, házi módszerekkel megtisztítani az olajképet. A festmény tisztítás gyűjtő fogalom és szakmai szempontból nem is mindig pontos meghatározás, de általánosságban és nyilvánvalóan a kosz, szennyeződések és az elsárgult lakkréteg eltávolítását szokás alatta érteni. Minden beavatkozás kockázattal és és egészen minimális sérüléssel járhat, valójában és ideális esetben ennek a mértéke elhanyagolható, pusztán matematikai értelemben létezik és emberi szem számára nem érzékelhető. Elméleti és filozófiai síkokra pedig nincs értelme terelni a művészetet, illetve ez a művészetnek mint olyannak egészen más aspektusait jelentheti, de festmény restaurátori, képjavítói minőségben a művészet eme egzotikus tájai messze esnek tőlünk, mint Makó Jeruzsálemtől…
Ezzel együtt vagy ennek ellenére? mégsem hagyható figyelmen kívül az a tényező, hogy a védő lakkréteget nélkülöző felület letisztítása, megtisztítása mindig kissé magasabb kockázattal jár – a kockázat pedig annál nagyobb, minél többször gyötörték már a felületet különféle tisztítási eljárásokkal, akár (hátrányosan) megváltoztatva annak fizikai, kémiai tulajdonságait is.
A valóságban azonban a festmény tisztítás kevésbé volt drámai, ez az olajkép gyönyörűen és minden probléma nélkül vált meg a majd’ százévnyi portól, koromtól és egyáltalán nem mutatkozott hajlamosnak semmiféle károsodásra. A vászon – “élő”, szerves anyag lévén valósággal megkönnyebbül, visszanyeri rugalmasságát.
A restaurálás további lépései után oldott dammárgyantával lakkoztuk a felületet, hogy a jövőben már a lakk felszíne védje a festményt – egyúttal a felület fényvezető tulajdonságai is javultak, mely a színek élénkségét, mélységét növelte…. Ha egyszerűen akarunk fogalmazni, látványosan tisztább, színesebb és egyáltalán: szebb lett a muskátlicsokor. Tudományosság ide vagy oda, a lényeg általában igen egyszerű és emberi…
