A bejegyzésben szereplő felvételeket Szűcs Gergely készítette
A kezdetektől
A toponári Szentháromság-templom felújítása, falképeinek teljes körű restaurálása 2011 és 2014 között zajlott, és már a kezdetektől fogva nyilvánvaló volt, hogy a feladat messze túlmutat egy festmény restaurátor általános feladatkörén. Az elmúlt korok sikeres és kevésbé sikeres felújításainak nyomai, az időjárás viszontagságai, az idő múlásának visszafordíthatatlan jelei olyan összetett problémákat, kérdéseket vetettek fel, melyekre nem lehetett egyszerű választ adni… A toponári plébániatemplom restaurálása példaértékű, mert nem csak a közönség, a hívek, az egyház számára jelentett látványos változást a falképek megújulása, de olyan egyedülálló eljárással lett mindez megoldva, mely sok templom esetében “életmentő” lehet a falképek, freskók szempontjából.
A templom 1781-es felszentelését követően sok viszontagságon, átalakításon és felújításon ment keresztül, míg végül 2004-ben Ft. Neumüller Miklós plébános áldozatos munkájának eredményeként megkezdődhettek azok a felújítási munkálatok, mely a templomépület és a plébánia egészét érintették; 2011-től pedig sor kerülhetett a templombelső felújítására, a falakat és a mennyezetet borító falképek restaurálására is.
A történelem nyoma
A történelem nyoma festők keze nyomaként jelentkezik a Szentháromság-templom esetében; a Stephan Dorffmaister nevével jelzett falképek, freskók 1937-es restaurálása során ugyanis a figurális mennyezeti képek teljes egészében újra lettek gondolva; az eredeti kompozíció, eredeti barokk festés nyomán készült de újonnan festett, Z. Soós László festőművész szignójával jelzett falképek láthatóak jelenleg a szentély és a hajó mennyezetén. Az ornamentális, barokk – copf stílusjegyeket ötvöző falfestés eredeti, Dorffmaister műhelyéből származó munka, mely jelenleg már restaurált állapotban, átfestésektől megszabadítva díszíti a falakat.
A kezdetek – boltszakasz restaurálás előtt
Szentély
A restaurálást a templom szentélyének feltárásával és helyreállításával kezdte Gyöpös Miklós és Szűcs Gergely festő restaurátor. A kiindulási állapot felvételei magukért beszélnek. A téglaépítésű templom falai körben mindenhol magasan felszívták a talajvizet és kb. 2 méter magasságig felázott, sókivirágzásoktól felmart vakolat borította a falakat, melyen szinte teljes egészében elpusztult a falfestés.
A falképek feltárása, tisztítása során látványos módon megváltozott a falképek színvilága; az átfestések, későbbi javítások nyomainak eltávolítása után feltárult az eredeti, barokk réteg és a barokk színvilág.
Vízválasztó
A falak vizesedése sok templomban, sok régi építésű épületben állandó probléma. A települések fejlődése, a környező területek beépülése, az urbanizáció sokat ront a helyzeten és a természetes talajvíz elvezetés sok helyen ellehetetlenült. Régi épületek utólagos szigetelése nem minden esetben megoldható, így az egyház is sokszor szembesül a templomépületek folyamatos vizesedésével, a vakolatok, lábazati falfestések romlásával. Jó esetben ez jelenthet néhány sófoltot is, rosszabb esetben azonban komoly pusztítást is okozhat a talajvíz – mint a Szentháromság-templomban is. Jelen esetben az alsó falszakasz olyan mértékben volt sókkal terhelt és lepusztult állapotú – melyen a lábazatra korábban, többször felhordott cementes vakolat nagy mértékben rontott, hiszen magasra felvezette a talajnedvességet – hogy olyan megoldást kellett találni, melynek hatása azonnali és tartós is egyben. A restaurátorok a teljes lábazati cementes vakolat és sóterhelt téglaréteg eltávolítása mellett döntöttek, mert csak így lehetett lehetővé tenni és az adottságokhoz képest optimálissá tenni a talajnedvesség folyamatos távozását. A fal síkjában új, szigetelt téglafal épült, néhány cm-es légréssel az eredeti falazás előtt, mely így beljebb helyezkedik el és az új kantfalon hagyott szellőzőnyílásokon keresztül folyamatosan el tudja párologtatni a nedvességet. Az új falazásra vakolat került, melyre immár biztonságosan el lehetett készíteni a teljes lábazati rekonstrukciót.
A templom restaurálás első ütemében készült el a szentély felújítása – az alábbi képek a restaurálás utáni állapotot mutatják.
Hajó és előtér
A fentiekben ismertetett eljárás, mely megoldást jelenthet olyan esetekben, amikor az épület talaj felől történő vizesedése veszélyezteti a falképeket, freskókat – talaj felől szigetelt kantfalak építése szellőzőnyílásokkal és légréssel (bővebben itt olvashat) – a templom restaurálása során az összes belső falon alkalmazásra került. Különösen látványos eredménnyel dolgoztak a restaurátorok a templom előterében, ahol egészen drámai változás fogadta a híveket a templomfelújítás után.
Barokk és copf?
A hajó mennyezetképeinek restaurálása több szempontból is nehéz feladat volt. Az ornamentális keretbe foglalt képmezők falfestményei – mivel a harmincas években készültek és állapotuk nem volt rossznak mondható, alattuk viszont nyomokban sem maradt fenn az eredeti, Dorffmaister freskó – nem lettek feltárva. A mennyezet többi részét és a falakat borító ornamentika viszont épen maradt annyira – a huszadik századi átfestések alatt -, hogy érdemes volt feltárni és helyreállítani, így a barokk ornamentika teljes egészében rekonstruálható volt. Érdekesség, hogy a hajók ornamentális festésének stílusa nem egységes, hanem nyomon követhető rajta a késő barokk esztétikának copf stílusba történő lassú átfordulása, a klasszicizáló stílusjegyek megjelenése. A három boltszakasz közül az első kettőnek egységes a látványa, a karzat felé eső harmadik viszont színében, ornamentális felépítésében is eltér; jelenlegi, restaurált állapotában figyelhető meg igazán ez jellegzetesség.
Az oldalfalak grisaille figurái mellett rekonstruálható volt két, keretbe foglalt portré jelleggel megfestett arckép is. Restaurátori szempontból kihívás az ilyen mértékig töredékes festmények, festett felületek esztétikai helyreállításának mértéke; (néhány gondolatot a restaurálás mértékéről és értékéről ezeknek a képeknek a kapcsán itt olvashatnak).
Karzat
A templom karzata ugyancsak látványos változáson ment keresztül. A XX. század második felében ma már érthetetlen okból kivágtak a mellvédből egy darabot és faráccsal helyettesítették. A restaurátorok azonban elkötelezettek voltak a lehető legpontosabb, leghitelesebb állapot, látvány visszaadása mellett. A helyzetet nehezítette a sajátos szerkezeti állapot. A mellvéd megépülése után nem sokkal elkezdett kifelé dőlni, ezért a templom két oldalsó falába rögzítve a mellvédben egy vasrudat vezettek keresztül, mely ezek után kb. 150 évig kiválóan ellátta feladatát. A farácsozat beillesztése alkalmából azonban kivágtak egy darabot a merevítő vasrúdból is, így az eredeti szerkezeti problémák lassan újra előjöttek és a mellvéd és az oldalfalak találkozásánál új repedések keletkeztek – a karzat újra elkezdett mozogni.
A templom karzata restaurálás előtt
Hogyan ülnek vissza az angyalok a karzatra?
A szerkezeti megerősítés halaszthatatlan volt. A restaurátorok, statikus segítségét is igénybe véve új vasmerevítést készítettek, mégpedig – a boltozatra nehezedő súly csökkentése érdekében – a függőhidak elvén. Az új falazást, mely az eredeti, 18. századi elképzelésnek megfelelően tömör, az új, betonvas merevítés mellett a vashoz hegesztett kengyelszerkezet tartja szilárdan. Megerősítésre kerültek az oldalfal melletti repedések is, így a karzat újra biztonságossá vált.
A festett márvány építészeti tagozatokra végül felkerült egy zenélő angyalpár rekonstrukciója, a karzat két oldalsó szakaszán lévőknek a mintájára.
A templom karzata restaurálás után
