Talán nincs is olyan, aki – művészetben kicsit is jártas – ne ismerné őt. Talán nincs is olyan, akinek ne lenne legalább egy a lelki szemei előtt a festményei közül. A modern magyar festészet és az avantgard meghatározó, sőt talán legismertebb alkotója, ikonikus művésze Bálint Endre. Tanulmányait az olyan mesterek és barátságok fémjelzik, mint Vaszary János, Vajda Lajos, Aba-Novák Vilmos, Korniss Dezső – de nagyon hamar kiderült az is, hogy Bálint Endre neve legalább ilyen ismerősen fog csengeni az utókornak, és művei a halhatatlanok közé fogják emelni. A második világháború után a hazai modern művészeti élet egyik központi alakja, az Európai Iskola egyik alapítója, aki az eleinte meg sem tűrt státuszából idővel támogatottá vált; az absztrakt, a szürrealista és a kontsruktivista vonások épp úgy jellemzik műveit, mint a dadaizmus jegyei.
Egy Bálint Endre festmény restaurálása sem mindennapi feladat, de a megmentése, feltámasztása igazi kihívás. Kissé közhelyesen is hangozhat a “megmentés”, és persze gyakorlatilag sem egy huszadrangú kereskedő raktárában hányódott a kép, hanem gondos tulajdonosa két kézben hozta el hozzánk – az állapotát tekintve mégis csak jogos a diagnózis, hogy a huszonnegyedik órában került a restaurátorműhelybe.
A vásznat fel sem lehetett emelni a pergő festék miatt
A modern kor alkotói sokszor igen szabadon bántak a festészeti anyagok és technikák arzenáljával, de a háború utáni időszak (és utána még sok ideig) sem kedvezett a jó minőségű, nagy mennyiségű alapanyagokat kereső művészeknek. Igen sokszor kényszerültek saját régebbi munkáikat átdolgozni, vagy befejezetlenül félretenni, akár csak mappába rakni egy vásznat a vakkeretre történő felfeszítés helyett.
Az egymásra halmozott színek levelenként váltak el egymástól és a vászontól is
A festékréteg rögzítése után a vászon csúnya gyűrődéseit is ki kellett simítani
Erre a festményre szinte mind igazak a fentiek, mert egy, csak tálcán, vízszintesen szállítható vászonként került hozzánk, és rögtön nyilvánvaló volt az is, hogy több réteg sorakozik a vásznon, ráadásul guache festékkel, mely kagylósan, cserepesen kezdett felpattogni a gyűrt vászonról. Olyan szempontból jelentéktelen a kérdés, hogy vajon több színváltozatban dolgozott-e ugyanezen a témán Bálint, vagy egy másik festmény lapul a felszín alatt, nekünk ugyanis szigorúan a festő szándékát követve kell eljárni, és a legfelső, saját kezű réteget kell maradandóvá és élvezhetővé tenni – annál is inkább, mert egy szignált, minden szempontból hiteles alkotásról van szó.
Töredezettségében is szép alkotás
A drámai első pillantás után azért látszik, hogy egy igen kedves, szép kis festményről van szó, mely, ha sikerül az állapotát stabilizálni, hálás és szép munka lesz. A függőleges kompozíción házak, halak és égitestek vidám és kusza halmaza foglal helyet – kellemes a szemnek, szerethető és derűs.
A vásznat a hátoldalról is be kellett itatni konzerválóanyaggal, hogy elejét vehessük a további romlásnak
Az első és legfontosabb lépés a festékréteg konzerválása volt, hogy megakadályozzuk a sajnos már jócskán megindult festéklepergés kiteljesedését, tehát minden egyes morzsát rögzítenünk kellett, több lépésben és többfajta eljárással, egymás után. Miután a festék ismét stabilan ült a vásznon és a felület is átesett egy óvatos tisztításon, vakkeretre feszítettük fel, így hordozható és kiakasztható képpé tettük a fekvő vásznat. A hiányokat láthatatlanná téve, a retus alatt fokról – fokra simult a felszín, kifeszültek a színek és formálódtak a figurák (vagy inkább alakzatok). Az eredmény egy meglepően színes, intenzív és impulzív festmény, kisebb mérete ellenére igencsak hangsúlyos, nevezhető akár “tömörített formátumnak” , vagy esszenciának is. Így, hogy festmény-alakba került, a feszített vászon már díszkeretet is kaphat és végre betöltheti igazi szerepét: örömet szerezhet nézőjének. Arra az egyre kell csak vigyázni, hogy könnyen középponttá válhat minden szobában, mert ellenállhatatlanul vonzza a tekintetet…
A festmény magántulajdonban van
