freskórestaurálás, falképrestaurálás, restaurálás, restaurátor, restauratorart, johann ignaz cimbal

A zalaegerszegi Mária Magdolna Plébániatemplom teljes körű felújításának története több évtizedes múltra tekint vissza, a falképek restaurálása számos restaurátornak adott feladatot. Az elmúlt harminc, negyven, száz évben, valójában – hasonlóan sok más, folyamatosan használatban lévő és épp ezért folyamatosan karbantartást igénylő templomhoz – szinte állandóan szükség volt kisebb-nagyobb javításra, frissítésre, pótlásra. Olyan átfogó, átgondolt és következetes munkát azonban senki nem vitt véghez mint Stróber László apát, esperes-plébános, mikor kezébe vette a templom felújításának, a freskók restaurálásának ügyét. Gyöpös Miklós és Szűcs Gergely restaurátorok nevéhez köthető a Johann Ignaz Cimbal által festett barokk falképek restaurálása – ők több, mint egy évtizedet töltöttek a templom falai között a freskók helyreállításával. 2003-tól kezdtek együtt dolgozni a templom szentélyében, itt kezdetben még más restaurátorokkal együtt. Az első helyreállított szakasz után Stróber László apát végül kettejükre illetve Gyöpös Viktória restaurátorra bízta, hogy a plébániatemplom szentélyében illetve hajójában lévő Cimbal falképek restaurálását elvégezzék, így – kis létszámú, de rendkívül együttműködő csapat türelmes és időigényes munkájaként – lehetett a végeredmény páratlanul egységes és teljes.

Johann Ignaz Cimbal falképeinek hosszú évek alatt történő restaurálását itt követhetik nyomon. Elsőként – rögtön egy csavarral kezdve és egy közelmúltban restaurált szakaszt bemutatva, Szűcs Gergely restaurátor felvételeivel illusztrálva – a Golgota oldalkápolna helyreállításának története olvasható a képre kattintva.