Arco műemlékvédelme – festő restaurátor Itáliában II.
Nagyon hanyag dolog volna, ha ennyivel megelégedne a művészetkedvelő. Elő a turista prospektusokat, térképeket (melyre, mint utóbb kiderült, egyáltalán nincs szükség), útikönyveket és irány a kastély, Arco városának fő nevezetessége. Feltehetően már a 11. században állt, és még mai is meglepően sok része áll, gondosan karbantartva, megőrizve az utókornak. A kastélyhoz kanyargós út visz fel, de eltéveszteni nehéz, mondhatni, minden út a kastélyhoz vezet. Sötét cédrusok övezik a tornyot, melynek csak három külső fala áll – de milyen szerencse, pont jó szögből lehet fényképezni a vár alól.
Innen még hosszú út visz fel a legrégebbi részekig, ahol a kastély fő nevezetessége látható: középkori falképeket őrző várkápolna. A festményeket 1986-ban restaurálták, és sajnálatos, de egészen érthető módon nem lehetett róluk felvételt készíteni.
Az eltelt harminc év dacára kitűnő állapotban vannak a festmények, melyeknek történetét a vár egy másik termében vetített ismeretterjesztő filmről ismerhetjük meg.
Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Castello_di_Arco.jpg?uselang=hu#file
A kép forrása: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Castello_di_Arco.jpg?uselang=hu#file , szerző: Piero.innocente
A város további meglepetéseket is tartogat: festői a környezet és szó szerint is, mert nagyon sok épületen, köztük a főtéren álló templomon is felfedezhetőek a külső falon lévő, minden időjárással dacoló falfestések. Első pillantásra dombormű fríz benyomását kelti, de közelebbről – vagy megfelelő optika használatával – festettnek bizonyulnak a zeneszerszámokat ábrázoló betétek.
Külön érdemes megfigyelni azokat a megoldásokat, ahogy a felújított (elkerülhetetlenül) épületeken “tanúként” meghagynak egy-egy területet, mely bemutatja az eredeti vakolatot, színt, struktúrát. Néha maga a felújítás is felújításra szorulna, de ez nem csoda: szinte mindegyik épület lakóház, napi használatban van. Talán épp ezért maradtak meg… (A műemlékvédelemnek, műemléki épületek bemutatásának ez a módja természetesen hazánkban is általános).
Vannak persze egészen érdekes megoldások, melyek egyenesen hajmeresztőnek tűnnek, de bízzunk benne: jó néhány száz évet kibírt így az épület… A felvétel egy átjáró (belső udvarba vezető kocsibejáró) mennyezetéről készült,
Végezetül adózzunk az elkerülhetetlen turista-felvételeknek is (festő restaurátor szemmel, természetesen) mert valóban, nem lehet nem lefényképezni, csak a hangulat kedvéért..
Mű- és emlékvédelem: Arco falfestményei – festő restaurátor Itáliában 1.
Arco városa több, mint mesebeli helyen fekszik. Nem messze a Garda tótól, Veronától és hasonló népszerű úti céloktól, pálmafák, magnóliák, ciprusok, ködös hegycsúcsok és kanyargós szerpentin utak ölelik körbe a kis Észak-Olasz települést. Hegymászók paradicsoma, különféle extrém sportok és sportolók bázisa, akik a környező hegyek meghódítását nyári életcéllá téve már tavasszal megszállják a középkori városka utcáit és tereit. Parányi város, méretéhez képest nagy területű régi városrésszel, várral, múzeumokkal, a több száz éves múlt lépten-nyomon jelen lévő emlékeivel. Festő restaurátor Olaszországra egyfajta Mekka-jelleggel tekint, első sorban a műalkotások, falképek, szobrok, antik, középkori és reneszánsz stb. műemlékek kiapadhatatlannak tűnő bősége miatt. Általában is szívesen kitekintünk más országok kollégáinak munkáit, munkamódszereit tanulmányozni… próbát tettünk hát Arco városával is, ahová teljesen ismeretlenül, egészen más úti céllal érkeztünk.
Kellemes meglepetésként ért, hogy a könnyen megközelíthető, gyönyörű, régi városrész – a belváros – szűk sétálóutcái, magas,rozzant, ám kitűnően karban tartott épületei itt is, ott is falfestményeket, falképeket rejtenek. A mediterrán módra szélesen kinyúló párkányok – melyeknek itt teljes létjogosultsága van, a magasan a fedélszék alatt lévő ablakokkal és a lapos szögű cseréptetőkkel együtt, ellentétben hazánkban is fellelhető túlmodernizált vadhajtásaival – a párkányok festett frízeket védenek az esőtől, az épületplasztikák gondosan konzerválva, karban tartva díszítik a házakat. A modern építészeti elemek, a kikerülhetetlen újítások, kirakatüvegek ennek ellenére általában tökéletesen illenek a régi épületekhez, funkcionálisan, egyszerűen és használhatóan, csak annyit véve el a térből, amennyit feltétlenül szükséges.
Láttunk példát teljesen helyreállított, színes kültéri falképre, újabb kori sgraffittóra, reneszánsz, töredékekben fennmaradt, de az utolsó morzsáig konzervált falfestményre. Réztáblára, mely megörökíti a restauráltatás tényét, a műtárgymentést szponzoráló és a festő restaurátor nevét… Láttunk példát olyasfajta műtárgyvédelmi berendezésre is, melynél egyszerűbbet nehéz elképzelni: falra rögzített deszka védi ereszként az alatta lévő festményt. A rendszer azonban működik… nem találtunk viszont rongálást, a város lakói a legnagyobb természetességgel élnek középkori alapokon nyugvó házaikban, magukénak tekintve és ehhez mérten óva, vigyázva az épületeket és a hozzájuk tartozó műtárgyakat, díszítéseket…
Festmény restaurálás, papíron és ceruzával
Érdemes-e néha továbbgondolni azt is, amiről azt hiheti mindenki, hogy befejezett egész, hozzátenni nem lehet semmit? Továbbgondolni – gyakorlatban, ecsettel, vásznon – egy restauráltnak tekinthető festményt: talán ebből születnek az olyan nem – restaurálás témakörébe tartozó, túltengő lelkesedés vezérelte burjánzó átfestések, felfrissített színek, jobbnál-is-jobbra akart vásznak – mint amilyen példaként szerepelt az előző bejegyzésben. Ezek a cselekedetek azonban céltalan körök, sehová sem vezető, önmagukat ismételgető gesztusok. Minden műalkotás halála a “túldolgozás”, természetesen restaurátori értelemben és nem az útkeresést céllá tevő, festve gondolkodó, ezerszer átdolgozó típusú művészek vonatkozásában, hiszen számtalan példát ismerünk arra is, amikor a vászonra vetített gondolatfolyamatok alkotják magát a lényeget, amiért művészetnek és nem dekorációnak hívnak egy festményt.
A restaurálás nem erről szól.
Vagy bizonyos értelemben… mégis?
Mégis vannak esetek, amikor a restaurált festmény, helyreállított műtárgy a tanulság – és a játék – kedvéért továbbgondolható. Olyan esetekben, amikor a restaurálás eredménye nem kelti azt az érzetet a nézőben, hogy régi, de jó állapotú festményt lát, magyarul etikai és/vagy más egyéb szempontokból csak bizonyos fokig helyreállítható a látvány. Persze ekkor sem gyakorlati úton, magán a műtárgyon történik a (tovább) gondolkodás, hanem főleg elméletben, és a restaurálás során tapasztalt és összegzett tanulságok és tények mentén elindulva, tovább játszhatunk a gondolattal: milyen lehetett a festmény eredetileg?
Jól ismert példákat lehetne citálni, akár az antik művészet területéről, ahol pusztán a tárgyak, tárgyi emlékek kora is magyarázatot ad töredékességükre, kopottságukra; ezzel mit sem törődő kutatók, régészek és restaurátorok pedig sokszor bebizonyították és rekonstruálták is, hogy a márványból faragott szobrok és épületek a megszokott látványukkal ellentétben gyakran voltak színesek, festettek.
Középkori emlékeket, festményeket, falfestményeket szintén jó eséllyel nevezhetünk töredékesnek, hiányosnak, melyeket nem szabad – és sokszor nem is lehetne – olyan formában helyreállítani, hogy új benyomást keltsen. Példa erre a siklósi Vár kápolnájának két, késő gótikus falképe, ahol a (gyakorlati) restaurálás mértéke szigorúan követi az etika íratlan szabályait. A munka során azonban számtalan olyan apró részlet, morzsányi töredék bukkant fel, melyek sokkal teljesebb képet rajzoltak fel a néhai látványról, mint amennyit vissza lehetett adni a restaurálás eszközeivel. Hiába lett megőrizve és dokumentálva minden kis újdonság, látványban, összképben nem adhatta vissza a középkor ragyogó színeit, dekoratív pompáját.
A megoldás ilyenkor az, hogy a restaurálás eredményit és felfedezéseit olyan formában interpretáljuk, hogy a közönség, a laikus műélvező számára is élvezhető legyen. A célnak tökéletesen megfelel egy – a restaurálást követően készülő – rekonstrukciós rajz, festmény, melyen látható alakban jelennek meg a felfedezések és “továbbgondolások”, eredményként hozva egy olyan síkját is a festmény értelmezésének, mely restaurálás nélkül, kutatások nélkül nem lenne elérhető az érdeklődők számára. Ilyen célból került a siklósi Várkápolnába a középkori festmények mellé a restaurálás tapasztalatait összegző és felhasználó rekonstrukciós rajz, hogy a képzeletet megtámogatva segítse felidézni a középkori hangulatot…
Restaurálás és rekonstrukció más nézőpontból – a budapesti Várkert Bazár freskói felől
Tavaly tavasszal került átadásra a felújított (újjáépített) Várkert Bazár impozáns, Dunapart- hosszan húzódó épületegyüttese. Igaz, hogy további többé-kevésbé ünnepélyes átadások is követték, a mi szempontunkból akkor lett kész, mondhatni akkor került fel rá a korona, amikor az állványzat lebontását követően végre távolabbról, de legalábbis a rakpartról szemügyre vehettük több hónapnyi munkánk eredményét. A pavilonépületek homlokzatán helyezkednek el, pontosabban uralják azt Thán Mór hatalmas falképei – három restaurátor és egy festőművész összehangolt és precízen megtervezett munkájának eredménye.
Sokakban felmerülhet a kérdés – talán értetlenkedve kissé – ha szóba kerül, hogy restaurálás, falkép restaurálás témakörébe sorolandó ennek a falkép sorozatnak az újbóli megalkotása – miért restaurálás, ha nem is volt semmi, de semmi, ami hasonlított volna a homlokzaton a római mitológia immár épületdísszé vált alakjaira? Ez természetes, hiszen a kutatókat, művészettörténészeket és más szakmabelieket kivéve a közönség csak a médiában közölt információkból és a Várkert felújítása kapcsán megjelent ismertetőkből és tanulmányokból tájékozódott és értesült arról, hogy az épületet valaha falképek díszítették, a falfestmények jelenléte tehát egyáltalán nem indokolatlan, épp csak… elpusztultak, megsemmisültek már jóval azelőtt, hogy bárki a saját szemével láthatta volna a freskókat.
A pavilonok homlokzatán látható falképek felújításával, restaurálásával, inkább megalkotásával kapcsolatban hosszas egyeztetés előzte meg a tényleges festői illetve restaurátori munkát. Számos tervet fogadtak majd vetettek el, míg végül megszületett a döntés: ragaszkodni kell az autentikus, eredeti, Thán Mór tervei szerint készült megjelenéshez és az általa alkalmazott festéstechnikához, mert a korhűség és az egységes megjelenés csak így ábrázolható hitelesen. Itt kezd képbe kerülni a restaurátor, a restaurálás, rekonstrukció fogalma, és az a tény, hogy az önkényesség sőt a szabadon megvalósított önálló gondolatok is bizony távol kell álljanak attól a felfogástól, melynek szellemében meg szabad festeni ezeket a festményeket.
A restaurátor – falkép restaurátor jelen esetben – tevékenységétől elválaszthatatlan az a fogalom, amit “rekonstrukció” névvel illetnek. Valóban valamilyen formában a látvány újbóli felépítését takarja, de valójában nagyon is szigorú és kötött módon. Az viszont elvárás, hogy a fentiekkel szemben ne nézzen ki így (szigorúan és mereven), ebből a szempontból az előadó művészethez is hasonlítható… A korabeli tervek értelmezése, analógiák keresése, szín, stílus és korstílus, felület, hatás és összhatás kérdéskörei mellett szempont az anyagok kiválasztása, a múltbeli, jelenlegi és jövőbeli környezeti hatások fizikai és kémiai jellemzőinek figyelembe vétele, mindezeknek megindoklása, előadása és bebizonyítása után több ember munkáját egyként kezelni és összehangolni a logisztikával is rokon művészetté teszi a falkép restaurátor tevékenységét. Tovább gondolva és pusztán elméleti síkon lovagolva, bizonyos értelemben re-konstruálja a valahai látványt minden, ami a restaurátori tevékenység körébe tartozik, mert minden egyes cselekedet közelebb visz a műtárgy, festmény eredetijéhez – legyen az a cselekedet egy tárgy vizsgálata, művészettörténeti hátterének kutatása, egy festmény tisztítása, egy kép konzerválása- még ilyen, “nem direkt építő jellegű” munkafolyamatok esetén is. Ez a fajta rekonstruálás, festmény rekonstrukció vagy tárgy rekonstrukció persze csak elméletben létezik, a restaurátor, konzervátor, kutató fejében, hozzáadva mindig egy újabb információt az eredetiről alkotott gondolathoz, de éppen olyan valós és fontos, mint a kisebb – nagyobb területű látható kiegészítések, vagy a rekonstrukciós falfestmény egy olyan nagyszabású példája, mint a budapesti Várkert Bazár Thán Mór után készült falképei…
A Thán Mór falképek rekonstrukciós festéséről TÖBBET OLVASHAT ITT.
