Restaurálás, mint befektetés
a.k.a. mit is hagyunk örökül?

Restaurálás, mint befektetés – érték, értékálló, állandó érték,

avagy nem csak akkor lehet lépni, amikor még nincs probléma. Ez a pár sor lehetne promóciós céllal írt cikk is, ha nem találkoznánk olyan – meglepően – gyakran azzal a hozzáállással, mentalitással, mely restaurátor kezébe ad egy olyan festményt, mely akár még tíz – húsz – ötven évig függhetne a falon, mert problémája „csak” esztétikai. Olyan esetekkel is találkozunk szép számmal, ahol a sérült, balesetet szenvedett festmény gondját olyan személy vállalja magára, aki nem titkolt szándékkal bizony leszármazottainak szeretne vele örömet szerezni, örökséget juttatni. Nyilván nem kell eszünkbe jusson, hogy az illető rövid úton távozni kíván az árnyékvilágból – viszont feltételez egy olyan fajta, rendkívül tudatos, felelősségteljes gondolkodást, mely az élet bármely területén nagy kincs. Szívesen veszünk kézbe ilyen céllal műhelyünkbe érkező tárgyat, mert első pillanatban nyilvánvaló, hogy ugyanaz a szándék mozgatja a tulajdonost és a restaurátorokat. És nem utolsó sorban, sok esetben találkozni olyanokkal, akik frissen vásárolt festményüket hozzák hozzánk – ők is nagyon pontosan tudják, hogy a restaurálás, mint fogalom (és mint szakma, tevékenység) legtöbbször túlmutat a megőrzésen és a pillanatnyi bajok elhárításán. Sokszor ejtettünk már szót arról, hogy milyen döntő fontosságú annak a felismerése, mikor érdemes, kell, lehet restaurátorhoz fordulni a festményekkel, milyen jelekből ismerhető fel az az állapot, ami csak egyre rosszabb lesz és hosszabb – rövidebb időn belül végzetessé is válhat. Most közelítsük meg inkább úgy a kérdést – a fenti példákat kiinduló pontnak véve -, hogy a triviális okokon kívül miért érdemes restaurátorhoz vinni egy festményt?


Probléma nincs a festménnyel, szilárdan függ a falon ötven éve.
Egyforma állapotban tölti a napokat egymás után, igaz, a tapéta cseréje óta nem olyan kellemes ránézni, mert a régi, dohányszínűre sárgult rózsamintáshoz illett színében, a mostani fehéren viszont sötét folt. Ki mondja, hogy az esztétikai indokok másodrendűek? Hozzá kell tenni azt is: megesik ugyan, de ritka az olyan festmény, melynek olyan hibátlan az állapota, hogy – az elsárgult lakkrétegen kívül – vétek volna hozzányúlni és kisebb-nagyobb problémák rendszerint társulnak az elsötétedett lakkréteg mellé. Merőben esztétikai probléma például, ha a vászon megereszkedett kissé, vagy hullámos a sarkokon a felfeszítés. Szintén nem okoz problémát a festmény számára, ha a lakkrétege homályos, „bevakult” vagy a papírral beragasztott hátoldal mögé por és pókok költöznek be – mindezen jelenségek mellett még hosszú évtizedekig élhet együtt bárki a festményével, az ilyen okok miatt nem fogja a legcsekélyebb jelét sem mutatni az állapotromlásnak. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy ha valami – amit alapvetően azért hoztak létre, hogy szép legyen – elveszíteni látszik ezt a funkcióját, mennyire lehet szempont az esztétika, amikor az a kérdés, érdemes-e meglépni egy beavatkozást, vagy sem? Ha innen közelítjük meg, valószínűleg fontosnak kell ítélnünk a látványt, esztétikát, mint szempontot.
Lehet zavaró akár a megsárgult lakk, a hullámos vászon, a törött díszkeret vagy az olyan díszráma, melyen fehéren virítanak azok a területek, ahonnan nemrég apró darabkák pattantak le; bosszanthat bármi más – a gondot, a feladatot nyakába kell venni valakinek. Elajándékozni valamit így nem illik; örökül hagyni pedig kitolás az utódokkal.

A tudatos értéknövelésnek több útja is van….

Nem is szólva arról, hogy – és nem csak képletesen, hanem Forintokban mérve értve – nagyobb értéket képvisel egy rendben tartott, gondozott tárgy, mint elhanyagolt társai, tehát ajándékozónak, örökül hagyónak és ajándékozottnak, örökösnek egyaránt nagyobb megbecsülést jelent. Az ilyen fajta, megelőző gondoskodás pontosabban restaurálás (legyen akár indok rá akár az, hogy utódainkról veszünk le terhet ezzel, akár más) mindig megtérül, mert sok esetben megelőz, meggátol, nem engedi elfajulni a problémákat. Kicsit úgy, mint egy rutinvizsgálat: az időnkénti kontroll, a szemmel tartás sok életet és sok festményt mentett már meg.

Van, aki önmagáért beleszeret egy festménybe és megvásárolja, majd elhozza hozzánk: lássuk, mi lesz belőle, pontosabban milyen volt egykor? Van, aki nyereséget is remél belőle és nem feltétlen alaptalanul; értő szemmel egy szakadt, kopott, piszkos vászon is rejthet kincset. Nem arra kell gondolni itt, hogy híres festők elfeledett, fel nem ismert, elveszett műveit találjuk meg, inkább arra, hogy olyan rejtett kincsek bukkanhatnak elő, olyan széppé válhat egy-egy festmény, ha megmutatja az igazi arcát, hogy akinek nem volt fantáziája belelátni a lehetőséget, utólag bízvást elismerően nyilatkozik róla, vagy egyszerűen sajnálja, hogy nem ő bukkant rá.

Van, aki könnyen jött siker reményében tudatosan, válogatás nélkül és olcsón vásárol rossz állapotú festményt, majd vélt vagy valós haszonnal tovább ad rajta. Ebben az esetben a restaurálás ára, a restaurálás díja értelemszerűen a költségeket fogja növelni – és sajnos sok esetben az önjelölt műkereskedő igyekszik megtippelni, mit kellene csinálni a festménnyel, hogy újra értékesíthető legyen és mennyit kellene a festmény helyreállítására költeni, magyarán mibe kerül a restaurálás. Általában rosszul ítélik meg a teendőket és annak anyagi vonzatát és sok esetben azt is, mi várható egy-egy képtől; ez kellemetlenségek forrása lehet. Nem járhatatlan ez az út sem, de értő szem és némi tapasztalat nem árt hozzá.

Restaurálás, mint befektetés

Sokféle indok és érv létezik tehát, ami túlmutat a pillanatnyi helyzeten és nyugodtan le lehet szögezni, hogy általában jó döntések születnek ilyenkor mert ritka az olyan kép, ami ne igényelne, ne érdemelne egy kis törődést. Legyen szó akár arról, hogy kedvenc új szerzeményünket szeretnénk még szebbé tenni, akár arról, hogy értéket növelnénk egy „talált kincsen”, akár arról, hogy így egy nap ráébred az ember, hogy így mégsem lehet odaajándékozni senkinek ezt a képet. Véleményt mindig lehet kérdezni, tanácsot mindig lehet kérni és lehet arra is számítani, hogy előre el fogjuk mondani, mi várható a helyzettől – mit érdemes, mit nem szabad és mit kellene tenni a festménnyel.