Szép és ismeretlen – romantikus történet egy festményről
Szép és ismeretlen – romantikus történet egy festményről. …mitől romantikus egy festmény? Talán a témája? Nem a festmény, a történet a festményről. Inkább kedvesnek mondanám. Vagy ha jobban meggondoljuk, nincs is benne semmi különös. Megvásárolták, megjavítottuk, kész. Mégis. Valamiért mégis olyan kellemes a jelenség, hogy egészen biztosak lehetünk benne, hogy nagyon fontos volt valamikor, valakinek.
A portré fiatal lányt ábrázol, egészen egyszerű, szinte minimalista módon megfogalmazva; mint egy gyors vázlat, egy futó gondolat.
Szerencsére nem csak mi, a restaurátorok gondoltuk úgy, hogy ez egy fontos kép. Egy régi ismerősünk szerezte meg, rettenetes állapotban, mert látott benne valamit. Ez igen izgalmas dolog, sajnos a “valami” sokszor eltűnik, mire hazaviszi az új tulajdonos, vagy a restaurálás során derül ki, hogy a mozgalmas és sokat ígérő patinaréteg alatt unalmas és sík jelenet lapul. Vagy egy hamis szignó. Esetleg egy másik kép, rosszabb, mint az előző. Itt viszont tagadhatatlanul bájos portréról volt szó, a kérdés már csak az volt, mit lehet vele kezdeni? Érdemes-e, lehet-e restaurálni?
Első pillanatra a festmény legnagyobb hibájának a laza, gyűrt, rongyra hasonló, hullámos vászon tűnt. Sokkal alattomosabb jelenség volt valójában a gyenge kötésű, pergő festék mely érintésre is hajlamos volt hullani; a széleken nagyobb festék nélküli területek mutatták ezt a rossz tulajdonságát. A legnagyobb problémát csak sejteni lehetett, de ez már csak a festmény tisztítása közben derült ki. Az olajtartalmú lakk, melyet fényesítő szándékkal kentek fel a felületre, esetleg minden nagytakarításkor átdörzsölték egy olajos ronggyal, masszívan rákötött a felületre, hiszen kitűnően rögzülhetett a szintén olajtartalmú festékhez. Türelmes és óvatos munkával lehetett csak szétválasztani a rétegeket, közben figyelemmel kellett lenni a rosszul kötő alapozásra, morzsolódó festékre is. A méretét is változtatták anno az olajfestménynek, mert látszott, hogy körben lehajtották a festővásznat, rajta ott az eredeti festés. Rengeteg kézi vasalással simítottuk ki a a gyűrt vásznat és ha valamikor, hát itt igazán indokolt volt az alapos konzerválás. Sok-sok retussal pótoltuk a sok-sok hiányt és láss csodát: új életre kelt a festmény.
Annyit még el kell mondani róla, hogy a háttérben látható felirat egyértelműen teljesen eredeti. Ajánlás, szignó és dátum. Sajnos egy része számunkra teljességgel megfejthetetlennek bizonyult, hiába nagyító, fototechnika és türelem, a kézírás győzött, a festő kiléte titok maradt. A címzés olvashatóan “cimborámnak” szól, és ez a végképp ismeretlen kedves barát lehetett az, akinek az ifjú hölgy olyan fontos helyet foglalt el a szívében. Húga, menyasszonya vagy leánya lehetett? Sosem derül ki. Az egész egy antik, talált fényképre emlékeztet egy régóta lakatlan házból. A talált fényképekkel ellentétben, melyeket legjobb esetben egy cipős dobozban helyeznek végső nyugovóra, a festményről már több mondható: megbecsülést és olyan gazdát kapott, aki látja benne azt a különlegeset…
Időben cselekedni – pergő festék konzerválása, olajfestmény restaurálása
Időben cselekedni mindig erény. Lassú folyamatoknál, melyek nem látványosan, inkább észrevétlenül, hangtalanul és fájdalommentesen zajlanak – még inkább. Észrevenni az intő jeleket és időben közbelépni: életmentő.
Adott esetben inkább műtárgymentő. Nincs könnyebb, mint belefelejtkezni a látványba, hogy a falon függő festmény nem csak sötét, hullámos, de mintha hiányozna is belőle. Hiszen tavaly is így nézett ki, sőt már évek óta ilyen. Hogy azóta kicsit mintha több hiányozna? Meglehet. Eljön aztán a pillant, mikor egy kiadósabb portalanítás alkalmával sokkal több hiányzik a festékből, mint addig.
Megvárni persze nem kell ezt az állapotot.
Szüle Péter kisméretű olajfestménye épp időben került restaurátor műhelybe. Szerencsés eset, mikor új tulajdonosa meglátja a vásárolt vagy örökölt festmény valódi állapotát és felismeri, hogy restaurátori beavatkozásra van szükség – itt és most.
Valószínűsíthető, hogy valaha tartósabban víz érhette a festmény jobb szélét, itt a legnagyobb mértékű a kár – a feszítőkeret alatt a vásznon pedig foltok árulkodnak arról, hogy nem spontán történt a festékréteg lehámlása.
Az olajfestmény restaurálása során a restaurátor legelső teendője ilyenkor, hogy azonnal megállítsa a festék pergését és ezzel elejét vegye a további területek pusztulásának.
Helyi konzerválás után következhet a többi munkafázis, a sárgult, megsötétedett lakk eltávolítása (festmény tisztítás) majd a feszítőkeretről leemelve a festmény konzerválása.
Minden kép restaurálás, festmény felújítás rejt magában néhány apró ajándékot, jutalmat. Általában sok finom részlet, pici esetlegesség bukkan napvilágra, amit eddig eltakart a megsárgult, elhomályosodott lakkréteg. Szüle Péter munkásságára, különösen korai festményeire jellemző a sötét tónusok, mély barna színek alkalmazása, melyekkel életképeit, parasztokat, szegény embereket, népi jeleneteteket ábrázoló festményeit alkotta. Ezen a fejkendős leányt ábrázoló képén restaurálás után egészen közelről figyelhető meg, hogy a sötét háttérből élesen kiváló alak sajátos, plasztikus megfogalmazásának titka az, hogy a világos területek (az ábrázolt alak) alatt sötét, hideg barna aláfestést alkalmazott. Ez dereng át a világos színeken és határozza meg a festmény hangulatát, mely tökéletesen alkalmazkodik az ábrázolt témakörhöz, a szegényebb néprétegek, a paraszti élet realista módon előadott világához.
Szintén az olajfestmény restaurálása során lettünk figyelmesek a szignatúra menet közbeni megváltoztatására: a művész eredeti szándéka szerint a még puha, nedves festékrétegbe történő karcolással szignálta volna a festményt. Mégis meggondolta magát (lehet, hogy még túlságosan friss volt a festék és nem jelentek volna meg szépen a betűk?- az “S” felső íve el is mosódott) és világos festéket alkalmazott nevének jelzésére. Az apró “S” mégis megmaradt, kevéssel a szignatúra mellett…
Az ilyen apró meglepetéseknél természetesen fontosabb, hogy a festmény jelenleg már “biztonságban van” és tulajdonosa még hosszú – hosszú ideig örömét lelheti benne…
Szüle Péter festménye magántulajdonban van
Arco műemlékvédelme – festő restaurátor Itáliában II.
Nagyon hanyag dolog volna, ha ennyivel megelégedne a művészetkedvelő. Elő a turista prospektusokat, térképeket (melyre, mint utóbb kiderült, egyáltalán nincs szükség), útikönyveket és irány a kastély, Arco városának fő nevezetessége. Feltehetően már a 11. században állt, és még mai is meglepően sok része áll, gondosan karbantartva, megőrizve az utókornak. A kastélyhoz kanyargós út visz fel, de eltéveszteni nehéz, mondhatni, minden út a kastélyhoz vezet. Sötét cédrusok övezik a tornyot, melynek csak három külső fala áll – de milyen szerencse, pont jó szögből lehet fényképezni a vár alól.
Innen még hosszú út visz fel a legrégebbi részekig, ahol a kastély fő nevezetessége látható: középkori falképeket őrző várkápolna. A festményeket 1986-ban restaurálták, és sajnálatos, de egészen érthető módon nem lehetett róluk felvételt készíteni.
Az eltelt harminc év dacára kitűnő állapotban vannak a festmények, melyeknek történetét a vár egy másik termében vetített ismeretterjesztő filmről ismerhetjük meg.
Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Castello_di_Arco.jpg?uselang=hu#file
A kép forrása: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Castello_di_Arco.jpg?uselang=hu#file , szerző: Piero.innocente
A város további meglepetéseket is tartogat: festői a környezet és szó szerint is, mert nagyon sok épületen, köztük a főtéren álló templomon is felfedezhetőek a külső falon lévő, minden időjárással dacoló falfestések. Első pillantásra dombormű fríz benyomását kelti, de közelebbről – vagy megfelelő optika használatával – festettnek bizonyulnak a zeneszerszámokat ábrázoló betétek.
Külön érdemes megfigyelni azokat a megoldásokat, ahogy a felújított (elkerülhetetlenül) épületeken “tanúként” meghagynak egy-egy területet, mely bemutatja az eredeti vakolatot, színt, struktúrát. Néha maga a felújítás is felújításra szorulna, de ez nem csoda: szinte mindegyik épület lakóház, napi használatban van. Talán épp ezért maradtak meg… (A műemlékvédelemnek, műemléki épületek bemutatásának ez a módja természetesen hazánkban is általános).
Vannak persze egészen érdekes megoldások, melyek egyenesen hajmeresztőnek tűnnek, de bízzunk benne: jó néhány száz évet kibírt így az épület… A felvétel egy átjáró (belső udvarba vezető kocsibejáró) mennyezetéről készült,
Végezetül adózzunk az elkerülhetetlen turista-felvételeknek is (festő restaurátor szemmel, természetesen) mert valóban, nem lehet nem lefényképezni, csak a hangulat kedvéért..
Mű- és emlékvédelem: Arco falfestményei – festő restaurátor Itáliában 1.
Arco városa több, mint mesebeli helyen fekszik. Nem messze a Garda tótól, Veronától és hasonló népszerű úti céloktól, pálmafák, magnóliák, ciprusok, ködös hegycsúcsok és kanyargós szerpentin utak ölelik körbe a kis Észak-Olasz települést. Hegymászók paradicsoma, különféle extrém sportok és sportolók bázisa, akik a környező hegyek meghódítását nyári életcéllá téve már tavasszal megszállják a középkori városka utcáit és tereit. Parányi város, méretéhez képest nagy területű régi városrésszel, várral, múzeumokkal, a több száz éves múlt lépten-nyomon jelen lévő emlékeivel. Festő restaurátor Olaszországra egyfajta Mekka-jelleggel tekint, első sorban a műalkotások, falképek, szobrok, antik, középkori és reneszánsz stb. műemlékek kiapadhatatlannak tűnő bősége miatt. Általában is szívesen kitekintünk más országok kollégáinak munkáit, munkamódszereit tanulmányozni… próbát tettünk hát Arco városával is, ahová teljesen ismeretlenül, egészen más úti céllal érkeztünk.
Kellemes meglepetésként ért, hogy a könnyen megközelíthető, gyönyörű, régi városrész – a belváros – szűk sétálóutcái, magas,rozzant, ám kitűnően karban tartott épületei itt is, ott is falfestményeket, falképeket rejtenek. A mediterrán módra szélesen kinyúló párkányok – melyeknek itt teljes létjogosultsága van, a magasan a fedélszék alatt lévő ablakokkal és a lapos szögű cseréptetőkkel együtt, ellentétben hazánkban is fellelhető túlmodernizált vadhajtásaival – a párkányok festett frízeket védenek az esőtől, az épületplasztikák gondosan konzerválva, karban tartva díszítik a házakat. A modern építészeti elemek, a kikerülhetetlen újítások, kirakatüvegek ennek ellenére általában tökéletesen illenek a régi épületekhez, funkcionálisan, egyszerűen és használhatóan, csak annyit véve el a térből, amennyit feltétlenül szükséges.
Láttunk példát teljesen helyreállított, színes kültéri falképre, újabb kori sgraffittóra, reneszánsz, töredékekben fennmaradt, de az utolsó morzsáig konzervált falfestményre. Réztáblára, mely megörökíti a restauráltatás tényét, a műtárgymentést szponzoráló és a festő restaurátor nevét… Láttunk példát olyasfajta műtárgyvédelmi berendezésre is, melynél egyszerűbbet nehéz elképzelni: falra rögzített deszka védi ereszként az alatta lévő festményt. A rendszer azonban működik… nem találtunk viszont rongálást, a város lakói a legnagyobb természetességgel élnek középkori alapokon nyugvó házaikban, magukénak tekintve és ehhez mérten óva, vigyázva az épületeket és a hozzájuk tartozó műtárgyakat, díszítéseket…
Tájkép, tehenek, változó napszakok – restaurálás, konzerválás, újjászületés
Újjászületés? Igen, kicsit teátrális, de időnként nem lehet jobb szavakat találni, jobb szavakkal jellemezni egy-egy festmény megújulását, különösen, ha a kiindulási állapotát és a végeredményt (virtuálisan) egymás mellé helyezzük. A mocsaras tájban legelésző teheneket ábrázoló olajfestmény, bár maga a restaurálás folyamata nem vetett fel különösebb kérdéseket és szakmai szempontból nem merültek fel váratlan problémák, mégis sok szempontból jó példa a nem várt, látványos változás lehetőségére.
A szakadt vászon, elsötétedett színek, kivehetetlen formák nem keltettek reményteli képet a restaurálás megkezdésekor. Nem lehetett előre látni, milyen mértékben fognak változni a tónusok. Még az elsárgult lakk sem jelentett támpontot, ugyanis soha nem volt lakkozva a festmény, a kosz, korom mind a festékrétegre ízesült, beszivárogva a laza szövésű vászon rostjai közé is. A meglazult, hullámos vászon és pergő festék kombinációja nem könnyítette meg a festmény tisztítás folyamatát, ám kellemes meglepetést okozott, hogy a vártnál ellenállóbb volt a felület, a festővászon pedig egészen jó állapotú. Az olajfestmény tisztítása után már látható volt, hogy az azonosíthatatlanul gomolygó penész-színű (és valóban penészes, penész által ötletszerűen a felületre rajzolt) foltokból átváltozó meleg színek, fények, kibontakozó fák és bokrok igen csak kellemes hangulatot teremtenek a tehenek legelésző alakjai köré. A szakadt vászon megfoltozása, vasalása, konzerválása és újrafeszítése után következő retus adta vissza a festmény valódi értelmét és tette összefüggővé a felületet, összekötve a formákat, vonalakat.
Tanulság?
Reménytelenek tűnő esetek is okozhatnak kellemes meglepetéseket. Nem nagy felfedezésekre kell gondolni – melyekre természetesen mindenki, még a festmény restaurátor is szívesen gondol… – de egyes esetekben igenis át lehet élni a közhelyes érzést: mintha “újjászületett” volna az évtizedek óta elfeledetten a falon függő, vagy a hirtelen felindulásból megvásárolt, majd megbánt, végül mégis csak megszeretett festmény. Kiderül, hogy olyan nem várt értékek fedezhetők fel benne, melyek egészen más megvilágításba helyezhetik a képet, néha szó szerint. Jelen esetben a mocsaras tájban legelésző tehenek szürkület utáni sötétségbe vesző homályából meleg színű naplemente lett, így néhány órát nyert a csorda sötétedés előtt; a jó néhány évtized mellett, mellyel a restaurálás, konzerválás járult hozzá a festmény állapotának megőrzéséhez.
A “Mocsaras tájban legelésző tehenek” magántulajdonban van; a restaurálás Gyöpös Viktória munkája.
Drámai képet mutat a hátulról átvilágított festmény – még restaurálás előtt