Mibe kerül a restaurálás? Mi az ára annak, hogy restaurátor műhelybe kerülhessen egy festmény?

Szögezzük le, hogy természetesen nem a restaurátori munka anyagi vonzatáról van szó. Árat sokszor és sokféleképpen fizetünk a dolgokért életünk során, néha tudatában vagyunk, néha nem; az összegszerűen leírható árak persze élénkebben megmaradnak az emlékezetünkben. Néha önmagunk változásával, változtatásával tartozunk egy-egy döntésünkért – megijedni persze nem kell, filozófiai mélységekig sem kell ereszkedni, hogy összefüggést találjunk a tárgyak, azok értéke, a tárgyakról való gondoskodás és az erről szóló döntések között. Zavarosnak tűnik? Pedig nem az.

A műtárgyak, műkincsek, szép tárgyak valós értékeket képviselnek életünkben. Szeretjük őket, mert szépek annak ellenére, hogy néha érdek is fűződik a tetszéshez, szeretjük őket, mert megszoktuk a látványukat évtizedek alatt és otthonosságot, biztonságot jelentenek számunkra akkor is, ha anyagi hasznuk , értékük nincs is esetleg. Szeretjük őket, mert amióta világ a világ, a felhalmozott szép holmik befektetéseket, jólétet, jó ízlést és mindenféle pozitív jelzőt sugallnak és amióta világ a világ, az ember szereti magát szép és jó dolgokkal körbevenni.

Néha azonban túlságosan is ragaszkodunk hozzájuk. Pontosabban nem is magához a tárgyhoz, hanem annak látványához, kinézetéhez. Olyannyira, hogy akkor sem érezzük szükségesnek a változást, változtatást, amikor a tárgy állapota kívánná. Mondjuk ki, nem szeretnénk, ha valaki belenyúlna, hozzányúlna és megváltoztatná a festményt. Mondjuk egy restaurátor. Lehet, hogy máshogy nézne ki utána.

Ez bizony lehetséges. Való igaz, néha nehéz feldolgozni azt a drámai változást, amit egyik-másik restaurált festmény mutat, de ez alapvetően azért ritka. Nem könnyű a saját gondolkodásunkat, véleményünket megváltoztatni, álláspontunkat felülbírálni annak érdekében, hogy a számunkra kedves és értékes tárgy, festmény a megfelelő bánásmódban és kezelésben részesülhessen. Ezt az árat nem mindig könnyű megfizetni, bármily csekély dolognak tűnik. A probléma ott kezdődik, hogy eszünkbe sem ötlik, hogy valamit változtatni kéne. A restaurált festmény ára ebben az esetben az, hogy engedjük formálni, alakulni a véleményünket – miért így néz ki jelenleg ez a festmény? Miért ilyen sárga? Miért áll rajta borzasan a festék? Mik ezek a foltok rajta? Lehet, hogy van olyan alternatíva, ami végül még kedvesebb, szebb is lehet a megszokottnál…

A műtárgy tulajdonosok másik csoportja – szerencsére nem ők a többség – kifejezetten hátránynak, olyan “nem valódinak” tartják azt, hogy ha egy festmény restaurált, járt már restaurátor műhelyben. Érdekes álláspont ez is, bizonyos szempontból érthető is lenne, hiszen az alkotó, a művész keze nyomára vágyunk, nem máséra. A tények azonban makacs dolgok és sajnos tény, hogy a műkereskedelemben, műgyűjteményekben és magántulajdonban lévő festmények döntő többsége, legnagyobb része már járt restaurátor műhelyben, vagy hozzányúltak már javító, hamisító vagy egyéb szándékkal. Akkor is így van, ha a festmény tulajdonosa nem látja ezt. Baj ez? Nem baj. Egy etikusan, szakmailag korrekt módon restaurált festményen nem látszik, hogy restaurált. Természetesen mindenkinek eszébe jut a mémmé vált Jézus-kép és az önjelölt módon restauráló néni – de hadd ne itt, hadd ne így kelljen magyarázni, ez miért nem nevezhető restaurálásnak.

Ideológiák ide vagy oda, az is tény, hogy szakadt, piszkos, csálé, hullámos festményt nem szívesen néz senki a falán. Akkor sem, ha az egy esetleg intakt, a festő utolsó keze nyomát még magán viselő darab. Mibe kerül akkor egy festmény restauráltatása? A restaurálás ára ebben az esetben az, hogy büszkeséget és  előítéletet félretéve, a festmény valós érdekét nézzük. Nem könnyű megfizetni ezt sem, elveket félreállítani és más szempontok alapján gondolkodni. Ugyanakkor egy autószerelőt sem vontak még felelősségre, mert eltűnt a motornak az az ismerős, kopogó hangja; a tárgyaink bizony gondoskodást igényelnek, így tudjuk csak értéküket megőrizni. Megőrizni, vagy visszaadni. Egy restaurált festmény adott esetben ugyanis nagyobb értéket képviselhet a műtárgy piacon is, mint elhanyagolt társai…. Ez is lehet szempont. Meg ne feledkezzünk meg arról, hogy sokkal jobban fog kinézni.