Olaj, mint lakk – természetes anyagok a restaurálásban 2.
Ismét természetes anyagokról, ismét nem abban a vonatkozásban, ahogyan várni lehetne. Természetes, hogy az olajfestmény, olajfestészet, olajkép, olaj, lenolaj, olaj médium stb. általában és szorosan az olajfestményekhez és előállításához köthető szavakról, kifejezésekről az olaj, mint festészeti alapanyag szerepe a festészeti anyagok közül egyértelműen pozitív előjellel szerepel a szótárban. Ez általában így is van – kivétel ez alól, mikor lakk formájában szerepel, miért is?
A restaurálás előtt álló festmény
A fenti olajfestmény felülete igen, hullámos. Láthatóan megsötétedett, sárgás tónus uralja, egyértelműen javításra, felújításra, restaurátorra szoruló festmény. Hullámosságát, a vászon tapinthatóan kemény torzulásait a hátoldalon alkalmazott enyv – mint ragasztóanyag – okozta, erről korábban itt írtunk. Mit láthatunk még a nyilvánvalón kívül?
A restaurálás kezdetén ez a látvány fogad – oldalról jövő fény esetében még drámaibb a hatás
Első pillantásra talán semmit, de második szemrevételezésre igencsak gyanús ez a súroló fényben készült felvétel (mely kimondottan a felszíni egyenetlenségek, a felület fénytörési hibáinak kimutatására alkalmas fototechnikai eljárás) – bár megjelenése, a felület fénye, felülete hasonló a gyanta alapú lakkal védett festményéhez, némely tulajdonsága merőben más kategóriába sorolja. Ha a festmény felületét záró lakk (firnisz) réteg olajat tartalmaz, könnyen létrejöhet az a jelenség, hogy a festménylakk olaj tartalma reakcióba lép az olajfesték olaj tartalmával: similis simili gaudet, túl szoros kötés lép fel köztük. Elkészülte után minél hamarabb lakkoznak le egy festményt olajtartalmú, ún. olajlakkal, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a lakkot nem lehet sérülésmentesen elválasztani a festékrétegtől.
A vásznat megkeményedett, összezsugorodott enyvréteg húzza hátulról, elölről kemény, sötét lakkréteg borítja
A képen szereplő festmény – története ismert, ami az egyik legnagyobb ritkaság – elkészülte után kb. 20-30 évvel lett olajjal kezelve. Régi házi praktika lévén, ezen nincs mit csodálkozni – a házi praktikák egy részéről idővel úgyis kiderül, hogy a legmodernebb tudományos kísérletek és nézetek igazolják őket, más részük pedig annyira közel áll a babonához, kuruzsláshoz, fekete mágiához vagy egyszerűen csak teljesen hatástalan, hogy csak mint érdekesség szerepelhet. Ezek helyett pedig elkövet a mai kor is szép számmal félreértéseket és hibákat…
Bal oldalt a lakk még fedi a felületet, jobb oldalon már az eredeti színvilág látszik
A két olajréteg (festékréteg, lakkréteg) eltérő öregedési görbéje szerencsére elég nagy különbséget mutatott ahhoz, hogy a lakk biztonsággal eltávolítható legyen a festett felületről. A változás pedig – nem meglepő, hiszen még laikusok számára is ismert az olajok, olaj tartalmú festékek erős sárgulásra való hajlama – óriási. A kemény lakkréteg eltávolítása után a felület “megkönnyebbül”, a vászon, enyv és kréta természetes rugalmassága helyreáll.
Szignatúra a festmény sarkában
A papír és az enyv eltávolítása a hátoldalról
A hátoldalt borító enyvréteget el kellett távolítani (kartonpapír szolgált a vászon megerősítéséül, melyet enyvvel rögzítettek), majd új vászonnal megerősíteni.
Megtisztított, kartonjáról leválasztott festmény
A restaurált olajkép igen csak látványos változáson ment keresztül. Szinte teljesen reménytelen kiindulási állapotból mely menthetetlenül torznak, meggyötörtnek tűnt – helyre lehetett állítani a festményt, méghozzá minden sérülés nélkül.
Restaurált, helyreállított festmény
A miértre a válasz pedig a címben rejlik. A természetes anyagok hihetetlen ellenálló képessége, képessége a – bármily furcsa és természetesen nem a szó szoros értelmében vett – “regenerálódásra”, a felhasznált anyagok sok száz év alatt megtapasztalt, ismert tulajdonságai: egyelőre nem született még mesterséges úton előállított anyag, mely versenyre kelhetne a nyulak bőréből főzött enyvvel, az őrölt, égetett ásványokkal, a kék virágú len rostjaival. Persze ez nem bizonyít semmit, hiszen a szintetikus anyagok, műanyagok világa olyan új, hogy érdemben nem volt még ideje bizonyítani. Néhány száz év és kiderül…
A parasztudvart ábrázoló festmény magántulajdon
Tavaszi virágcsokor – színesben avagy festmény tisztítás a tavaszi megújulás jegyében
A tavasz és a megújulás jegyében időnként a festett virágok is gondoskodásra szorulnak. Noha jóval tartósabbak vágott vagy cserépbe ültetett társaiknál, ez a csokor például kilencvenhat éve hervadhatatlan, a védő lakkréteget nélkülöző olajkép a tavaszi portalanítások ellenére évről-évre egyre szürkébb és szürkébb. A lakkozott festmények jellegzetes elsárgulásával, megsötétedésével szemben a lakkozatlan felület oly módon köti meg a szennyeződéseket, hogy közvetlenül a festékrétegre ül, a vászon rostjai közé szivárog be a por, a korom.
A szerencse ebben az esetben az volt, hogy első alkalommal történt restaurátori beavatkozás a festményen illetve soha nem próbálták portörlésen kívül más eljárással, házi praktikával, házi módszerekkel megtisztítani az olajképet. A festmény tisztítás gyűjtő fogalom és szakmai szempontból nem is mindig pontos meghatározás, de általánosságban és nyilvánvalóan a kosz, szennyeződések és az elsárgult lakkréteg eltávolítását szokás alatta érteni. Minden beavatkozás kockázattal és és egészen minimális sérüléssel járhat, valójában és ideális esetben ennek a mértéke elhanyagolható, pusztán matematikai értelemben létezik és emberi szem számára nem érzékelhető. Elméleti és filozófiai síkokra pedig nincs értelme terelni a művészetet, illetve ez a művészetnek mint olyannak egészen más aspektusait jelentheti, de festmény restaurátori, képjavítói minőségben a művészet eme egzotikus tájai messze esnek tőlünk, mint Makó Jeruzsálemtől…
Ezzel együtt vagy ennek ellenére? mégsem hagyható figyelmen kívül az a tényező, hogy a védő lakkréteget nélkülöző felület letisztítása, megtisztítása mindig kissé magasabb kockázattal jár – a kockázat pedig annál nagyobb, minél többször gyötörték már a felületet különféle tisztítási eljárásokkal, akár (hátrányosan) megváltoztatva annak fizikai, kémiai tulajdonságait is.
A valóságban azonban a festmény tisztítás kevésbé volt drámai, ez az olajkép gyönyörűen és minden probléma nélkül vált meg a majd’ százévnyi portól, koromtól és egyáltalán nem mutatkozott hajlamosnak semmiféle károsodásra. A vászon – “élő”, szerves anyag lévén valósággal megkönnyebbül, visszanyeri rugalmasságát.
A restaurálás további lépései után oldott dammárgyantával lakkoztuk a felületet, hogy a jövőben már a lakk felszíne védje a festményt – egyúttal a felület fényvezető tulajdonságai is javultak, mely a színek élénkségét, mélységét növelte…. Ha egyszerűen akarunk fogalmazni, látványosan tisztább, színesebb és egyáltalán: szebb lett a muskátlicsokor. Tudományosság ide vagy oda, a lényeg általában igen egyszerű és emberi…
