Felszínesen érintve csak a témát,

hiszen erről oldalakat és még többet lehetne írni…

Fotórendezés és fel-lel-tárazás közben jó néhány érdekes felvétel bukkan elő, melyeket sajnálunk észrevétlenül elfeledni, hiszen nem ok és cél nélkül készültek a közeli vagy távoli múltban. Restaurátor szakemberek, kollégák számára egy tárgy, egy festmény restaurálása minden esetben a  alapos dokumentálással kezdődik (szinte már öntudatlanul) – legyen szó bármilyen pici vagy jelentéktelennek tűnő alkotásról. Így lehet találni régi, elfeledett emlékeket bőséggel. Egyszer valamikor fontos volt pont ez a felvétel – érdemes kicsit elgondolkozni, miért is készült anno? Véletlenek – ebben a megközelítésben – nincsenek, nem nehéz hát némi rendszerezés árán tematikusan rendezni a felvételeket és akár némi tanulságot levonni belőlük.

A restaurálás szükségessége minden esetben igazolva kell hogy legyen – ez alapvetés. Hiszen ki egyezne bele egy komolyabb orvosi kezelésbe pontos diagnózis nélkül? A diagnózis felállítása pedig a páciens adott állapotából indul ki, ezt pedig vizsgálatok egész sora jeleníti meg és bizonyítja az utókornak is. Kezdjük a legelején – csak felszínesen érintve a témát – és válasszunk ki találomra néhány, festmények felületéről, a festékrétegekről készült fotót. Megállva egy pillanatra a látható világ epidermiszén, máris jó néhány olyan jellemzőt lehet felsorolni amit bizony az is láthat és észrevehet, aki nem rendelkezik se mikroszkóppal, se röntgenszemmel. Csak úgy érdeklődik.

Hullámos

Mindenképpen szembetűnik, ha a vászon, a festmény feltűnően hullámos:

Ez azért – valljuk be – önmagában nem jelent közvetlen életveszélyt a műtárgyra, festményre. Ugyanakkor látványnak nem kellemes, minél nagyobb göröngyök és egyenetlenségek vannak a festmény felszínén, annál inkább kívánná a szem, hogy ragaszkodni kéne a két dimenziós ábrázolásmódhoz – és miért is kellene tovább várni? A probléma valós tehát, ha nem is sürgető: kereshető rá megoldás mindenképp. A restaurálás indokolt lehet akár csak ezen jelenség miatt is..

Sötét

Ez valóban meglehetősen szubjektív fogalom – egy ideig. De minden festmény esetében eljön az a pont, amikor már mindenki, aki csak elé kerül érzi, hogy ezt bizony nem így akarhatta a művész valaha. Biztosan nem volt ennyire sötét, ennyire komor, ennyire …. koszos. Az, hogy a sötét tónus adott esetben elsötétedett lakkból vagy felszíni szennyeződésekből vagy dohányfüstből áll, nem is lényeges ebből a szempontból. Ha zavaró, mindenképpen orvosolni kellhet a jelenséget.

Felemás

Árulkodó nyom például, ha a díszkeretéből kivett festmény széle körben más színt, más tónust mutat, Melyik lehet az igazi szín? Egyik, másik, vagy egyik sem? Restaurálás után mindenképp kiderül. A helyzet nem súlyos, nem nehéz róla elfeledkezni. …de miért tennénk, ha lehet rá találni megoldást?

Kopott

Ha ennyire szembetűnő, az bizony komoly hiányosságokat jelent. Ha a laikus szemlélő számára is kopottnak tűnik a felület, az többnyire a hiányosnál is hiányosabb – a sötét lakk, a szennyeződések, a festett formák “azért még felismerhetősége” sok mindent tud leplezni, mely egy tisztítás után már a maga drámai valójában mutatkozik – milyen mértékig lehet hiányos, sérült a felület, ha a fenti filtereken át is bárki számára észrevehető? Közvetlen kockázatot nem jelent önmagában a festményre, de több mint ajánlott a teljes kivizsgálás…

Hólyagos, zsugorodott, vagy…

Elhomályosodott, ködös, fátyolos és nehezen kivehető

A fenti jelenségeket sok minden okozhatja  (a “hólyagos” jelző például elég tág megfogalmazás restaurátor körökben és talán nem is itt kellene kifejteni a teljes skálát) A látvány érzékeltetésére alkalmaztuk csupán most ezt a szót, amikor a felület kissé bőrszerűen összehúzódik, zsugorodik, mintha pici hólyagok lennének a felszín alatt; de nem ritka az a jelenség sem, amikor a felület egyszerűen bemattul, “megvakul”, homályossá és átláthatatlanná válik. Egyik napról a másikra e jelenségek miatt nem fog tönkremenni a festmény, de ez már komolyan az esztétikai élvezet és hatás rovására megy – szigorúan véve funkcióját nem tudja megfelelően ellátni tárgy vagyis csúnya, persze ez már igazi szőrszálhasogatás. A restaurálás természetesen ebben az esetben is javasolt..

Reped, cserepesedik, felemelkedik

Különösebb magyarázat nélkül belátható, hogy ez már az a jelenség, mellyel valóban ajánlott restaurátorhoz fordulni. A probléma itt már nem feltétlenül csak esztétikai, hosszabb-rövidebb távon a festmény állapota beavatkozás nélkül romlani fog. Nem, itt most nem a “korral járó” természetes repedésháló jelenléte a gond, hanem amikor a repedések mentén kagyló formában egyre jobban felemelkedik a festék és éles kis háztetőket alkot: a restaurálás több, mint ajánlott..

Ha pereg a festék,

az azonnali beavatkozás elkerülhetetlenné vált. Cselekedni kell, mielőtt újabb és újabb darabkával lesz kevesebb a kép. A sebesség természetesen itt sem órákban mérhető, de tudni kell, hogy minden változás (fizikai behatás, hőmérséklet vagy páratartalom változás) ad egy lökést a folyamatnak. Szerencsére az emberi gyorsaság mindig felülmúlhatja a lassan pusztító erőket és a restaurálás többnyire hosszú távon megoldja a problémákat..

Ha hiányzik a festményből –

ez magyarázatra sem érdemes. Ebben az esetben igazán mindenki számára nyilvánvaló, hogy a festmény segítségre szorul. Az idő persze itt is fontos tényező, nem érdemes hónapokat, éveket várni, minél hamarabb kerülhet restaurátor műterembe a festmény, annál jobb.

A sort persze még lehetne folytatni, de  – a teljesség igénye nélkül, felületesen érintve a témát -talán adhat némi támpontot a felületi érdekességek és furcsaságok osztályozásában. Senki ne késlekedjen kérdezni hát, a lehetőségek és válaszok száma szinte végtelen…