Időben cselekedni – pergő festék konzerválása, olajfestmény restaurálása
Időben cselekedni mindig erény. Lassú folyamatoknál, melyek nem látványosan, inkább észrevétlenül, hangtalanul és fájdalommentesen zajlanak – még inkább. Észrevenni az intő jeleket és időben közbelépni: életmentő.
Adott esetben inkább műtárgymentő. Nincs könnyebb, mint belefelejtkezni a látványba, hogy a falon függő festmény nem csak sötét, hullámos, de mintha hiányozna is belőle. Hiszen tavaly is így nézett ki, sőt már évek óta ilyen. Hogy azóta kicsit mintha több hiányozna? Meglehet. Eljön aztán a pillant, mikor egy kiadósabb portalanítás alkalmával sokkal több hiányzik a festékből, mint addig.
Megvárni persze nem kell ezt az állapotot.
Szüle Péter kisméretű olajfestménye épp időben került restaurátor műhelybe. Szerencsés eset, mikor új tulajdonosa meglátja a vásárolt vagy örökölt festmény valódi állapotát és felismeri, hogy restaurátori beavatkozásra van szükség – itt és most.
Valószínűsíthető, hogy valaha tartósabban víz érhette a festmény jobb szélét, itt a legnagyobb mértékű a kár – a feszítőkeret alatt a vásznon pedig foltok árulkodnak arról, hogy nem spontán történt a festékréteg lehámlása.
Az olajfestmény restaurálása során a restaurátor legelső teendője ilyenkor, hogy azonnal megállítsa a festék pergését és ezzel elejét vegye a további területek pusztulásának.
Helyi konzerválás után következhet a többi munkafázis, a sárgult, megsötétedett lakk eltávolítása (festmény tisztítás) majd a feszítőkeretről leemelve a festmény konzerválása.
Minden kép restaurálás, festmény felújítás rejt magában néhány apró ajándékot, jutalmat. Általában sok finom részlet, pici esetlegesség bukkan napvilágra, amit eddig eltakart a megsárgult, elhomályosodott lakkréteg. Szüle Péter munkásságára, különösen korai festményeire jellemző a sötét tónusok, mély barna színek alkalmazása, melyekkel életképeit, parasztokat, szegény embereket, népi jeleneteteket ábrázoló festményeit alkotta. Ezen a fejkendős leányt ábrázoló képén restaurálás után egészen közelről figyelhető meg, hogy a sötét háttérből élesen kiváló alak sajátos, plasztikus megfogalmazásának titka az, hogy a világos területek (az ábrázolt alak) alatt sötét, hideg barna aláfestést alkalmazott. Ez dereng át a világos színeken és határozza meg a festmény hangulatát, mely tökéletesen alkalmazkodik az ábrázolt témakörhöz, a szegényebb néprétegek, a paraszti élet realista módon előadott világához.
Szintén az olajfestmény restaurálása során lettünk figyelmesek a szignatúra menet közbeni megváltoztatására: a művész eredeti szándéka szerint a még puha, nedves festékrétegbe történő karcolással szignálta volna a festményt. Mégis meggondolta magát (lehet, hogy még túlságosan friss volt a festék és nem jelentek volna meg szépen a betűk?- az “S” felső íve el is mosódott) és világos festéket alkalmazott nevének jelzésére. Az apró “S” mégis megmaradt, kevéssel a szignatúra mellett…
Az ilyen apró meglepetéseknél természetesen fontosabb, hogy a festmény jelenleg már “biztonságban van” és tulajdonosa még hosszú – hosszú ideig örömét lelheti benne…
Szüle Péter festménye magántulajdonban van
Néhány gondolat utólagos szignatúráról, sárga lakk alatt rejtőzködő igazságról és magyar festőkről Münchenben – tanulmány portré restaurálása
Sztereotípiák, pro és kontra
Első látásra
A leányfejet ábrázoló, kis méretű, besötétedett festmény tipikus példája annak, hogy nem érdemes első látásra ítéletet mondani egy festményről illetve arra, hogy milyen könnyű (lehet) akár a második, sokadik pillantás után is téves következtetéseket levonni. Miért is? Első látásra legalábbis semmitmondónak tűnhet a még letisztítatlan festmény sárgult lakk alatt hullámosodó felülete, látható, hogy portré, talán egy fiatal leány. A lakk poros, a vászon felfeszítése meglazult, ráadásul úgy tűnik, hogy jóindulattal is közepes kvalitású, igazán semmi különös, semmi említésre méltó, a feladat most egy egy-a-sok-közül portré restaurálása.
Restaurálás előtt
Második látásra
Szignatúra a bal alsó sarokban. Ennek általában örülni lehet, de van olyan formája is, amikor a restaurátor nem osztatlan lelkesedéssel üdvözli a festő kézjelét. A felületbe bekarcolt szignatúrának több fajtája létezik – a friss festékrétegbe ecsetnyéllel vagy más eszközzel karcolt szignó egyértelműen egy korú a festménnyel – a száraz festékrétegbe karcolt évszám és név azonban gyanús, hogy későbbi. Honnan lehet észrevenni? A vonalak nem “szaladnak”, a megszáradt festék felületét megsértő vonalak szögletesebbek és apró kitörések szegélyezik. Egy, a festés dátumánál később felkerülő szignó esetében nagyobb annak az esélye, hogy nem a festő kézjegye, illetve hogy nem pontos információkat hordoz a festő személyére vagy az évszámra vonatkozóan.
Szignatúra a bal alsó sarokban
Harmadik látásra
A portré restaurálása a felület feltárásával kezdődött. A festmény tisztítása során eltávolítottuk az elsárgult, megsötétedett lakkot; a kép pedig meglepően sokat tisztult. Hirtelen világossá vált (szó szerint is) hogy nagyon is kellemes hangulatú, könnyed és igen ügyes tanulmányról van szó. A művész tökéletesen birtokában volt a festői eszközök ismeretének, a sötét tónus, a visszafogott színek ellenére sem komor vagy unalmas a portré. Az olajfesték könnyen, foltszerűen, formakövetően és tiszta színekben van felhordva az alapozásra, melyet néhol előbb sötét aláfestő réteggel fedett, majd ebből emelte ki és formálta meg a világosabb területeket, kihasználva formaalkotásra az áttűnések okozta effektusokat. A arc ábrázolása anatómiailag pontos, látszik rajta, hogy festőjének nem az első és nem a második próbálkozása egy portré megalkotására.
Negyedik látásra
A hullámos vászon vasalása, a festmény dublírozása (a gyenge festővászonnak új vászonra való rögzítése, ragasztása) után érdemes még egy pillantást vetni a szignatúrára. A felirat a következő: München ’87 valamint egy ER monogramm. A ’87 egyértelműen 1887-et jelöl, mind stíluskritikai, mind anyagismereti oldalról vizsgálva. Érdemes figyelembe venni most azt a lehetőséget is, melynek némileg kisebb ugyan az esélye – de csak matematikailag. Ha valódi az évszám, a helyszín (és a monogramm) – és mindezt akár a festő is karcolhatta a felületbe, mondjuk fél évvel a kép elkészülte után… máris többet tudhatunk a festményről.
München a 19. század végén az akadémikus történelmi festészet fellegvára és egyben az új hangok, új színek új művészeti látásmódok és tapasztalatok szülővárosa is volt, ahová egész Európából, így Magyarországról is rengetegen érkeztek tanulni. Ebben az időszakban, amikorra ezt a festményt datálhatjuk, ismert, hogy Münchenben járt, tanult és dolgozott például Csók István, Neogrády Antal, Pálya Celesztin, Grünwald Béla, Poll Hugó, Vaszary János, Lyka Károly és még sokan mások, innen indult ki a Nagybányát megelőlegező Hollósy kör…
A leányportré tökéletesen illeszkedik ebbe a milliőbe, a laza, naturalista festésmód, a festőiskolai tanulmányt idéző megfogalmazás valóban jelentheti azt, hogy a szignó egy korú a festménnyel – legfeljebb néhány hónap, vagy év különbséggel, de ez igazán már nem is lényeges. …..Már csak az a kérdés: ki lehetett E.R.?
A portré restaurálása Gyöpös Viktória és Gyöpös Miklós munkája; a festmény magántulajdonban van.
Restaurált festmény
Száz éves por, bekeretezve a falon
A falra akasztott festmények sokszor egészen váratlan, nem kimondottan művészeti vonatkozású titkokat is rejtenek, sőt, az ilyen „titkok” felfedéséért műértők és műélvezők ritkán szokták szemügyre venni a képeket és más műtárgyakat. Felfedezése többnyire a restaurátor érdeme. Mivel rendszeresen találkozunk ezzel a jelenséggel, mondhatni, nem is ritka jelenség. Teljes csendben és észrevétlenül élhetnek társbérlők a képek háta mögött, a vakkeret zugaiban, a keret repedéseiben, és igazán nem zavarnak senkit – jó esetben. Nem csak a por tud meglepően vastag rétegben összegyűlni a feszítőkeret és a vászon közti „zsebben”, hanem sokszor választják otthonuknak ezt a védett zugot különféle bogarak, rovarok, pókok, penészgombák.
Tipikus jelenség az örökölt, ideiglenesen – és azután hosszabb, egészen hosszú időre falnak támasztott festmény, melynek olyan nehéz helyet találni az enteriőrben; vagy egy idős rokon lakásában ötven-hatvan éve a falról le nem akasztott csendélet, elfeledett, ki tudja, kit ábrázoló portré. Az üvegezett keretben lévő, vagy hátoldalukon papírral leragasztott, keretükbe masszívan beépített képeket szinte senki, sohasem szokta portalanítási céllal elővenni egy – egy nagytakarítás alkalmával. Valójában nagyon is helyesen, hiszen sok akaratlan sérülésnek lehet elejét venni, ha nem otthon fellelhető szerszámokkal és háztartási tisztítószerekkel történik a tisztítás. Sérülés alatt természetesen a festmény sérülését kell érteni, mert nem csak egy öreg, de akár egy húsz – harminc éves festmény is lehet olyan állapotban, hogy akár a keretből történő kiemelés is rongálhatja. Az a festmény, melyet olyan módon tettek üvegezett keretbe, hogy az üveg érintkezik a vászonnal, gyakran egyszerűen ráragad az üvegre, ilyenkor pedig házilagos módszerekkel gyakorlatilag lehetetlen elérni, hogy úgy legyen az üveg és a kép szétválasztva, hogy a festék a vásznon, és ne az üvegen maradjon. Első ránézésre pedig nem lehet megállapítani, hogy okozható-e kár azzal, ha valaki megpróbálja saját kezűleg „karbantartani” a festményt és kibontja keretéből. Ennek ellenére az sem szempont, hogy a képekhez soha, senki ne nyúljon, hanem azért időről időre le lehet akasztani őket a falról és szemügyre venni a hátoldalukat is.
A vászon hátulján, a vakkeret és a vászon között, a kép és a díszkeret között, minden kis résben megbújó por ideális táptalaja lehet a különféle penészgombáknak, rovaroknak és azok petéinek, lárváinak. A hideg, nedves falon függő képek nagyobb valószínűséggel penészednek, a nagyvárosi környezet ablakréseken is beszivárgó koromrétege látványosan megül minden repedésben. Nem csak látványnak csúnya, de a penész és a por erősen allergén tulajdonságokkal is bírhat, és annak, aki allergiában vagy asztmában szenved, kellemetlenséget is jelenthet.
Mindez azonban csak akkor jelenthet gondot, ha elhanyagolják: a megoldás csupán némi figyelem kérdése. Végül, de nem utolsó sorban egy szintén gyakorlati szempont: ha valaki értékesíteni szeretné a festményeit, vagy kiállításra adja kölcsön – érdemes kikérni egy restaurátor véleményét még akkor is, ha teljes restaurálás nem is feltétlenül szükséges. Olyan szemmel is szemügyre lehet venni a tárgyakat, hogy ne kelljen elhanyagolt, esetleg fertőzött festményt mások rendelkezésére bocsátani…
