A XIX. század, művészet és restaurálás
Sima, kék égboltok, zselés-zöld lombok, bársonyos barnák, porcelánbőr. Kicsit maníros, kicsit édeskés, kicsit merev. Tökéletes technika. Minőségi alapanyagok, végletesség, maximalizmus. Kék árnyékok, lila disznók. Szenvedély, torlódó festékrétegek, vibráló kolorit, tapintható textúra. Őrület. Gazdagság, arany, kifinomultság. Paliszander, politúr, Párizs. München. Modern, melankolikus. Fád, fals, fenséges.
Itthon
A XIX. század művészete hihetetlenül gazdag és összetett. Száz év alatt viharok dúltak nem csak a történelem, de a művészet színpadjain is. Tökéletes és tobzódó előadások sora előzte meg az első világégést – a Nagy Háborúig bezáróan mintha minden felfelé ívelt volna, az életnek olyan sokrétűségét és gazdagságát engedve láttatni, melyet ma már nehéz átélni vagy elképzelni. Magyarország 19. századi művészete épp oly gazdag, reményteli volt, mint bármely más országé ebben a korszakban. Barabás Miklós, Marastoni Jakab, Brocky Károly, Kovács Mihály nevei csak a – mai kor embere számára – legismertebb művészek közé tartoztak, de “kisebb” (inkább ma már kevésbé ismert) művészek is, hasonlóan mint a 19. század magyar irodalmában, elképesztő termékenységgel és sokan méltatlanul elfeledett tehetséggel megáldva alkottak. Madarász Viktor, Zichy Mihály, Thán Mór, Munkácsy Mihály. Hollósy-kör, Nagybánya, Szolnoki művésztelep, Alföldi festők. Csontváry Kosztka Tivadar. Realizmus, impresszionizmus, posztimpresszionizmus, szecesszió.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Tanítványok, tanulmányok és témák
Valentiny János Marastoni Jakab tanítványai közé tartozott. Egész élete alatt szoros szálak fűzték Nádasdladányhoz és a Nádasdy grófokhoz, akiknek szolgálatába egészen fiatalon, mint rajztanító szegődött. Mint minden valamirevaló festőművész ebben az időben, magasabb szintű tanulmányit a párizsi, majd a müncheni akadémián végezte, de szíve újra és újra hazahúzta. Különleges érdeklődési köre volt a cigányság, magyar cigányság élete, kedvelt témái közt leggyakrabban ilyen témájú zsánerképek, jelenetek szerepeltek. Hosszabb időt töltött olasz földön is, különösen Rómában és Capri szigetén. Mind Caprin, mind itthon a cigányság körében azt a különleges hangulatot, életerőt, szabadságot kereste ami vezérmotívuma volt egész munkásságának. Nem véletlenül születtek meg meg Dömötör István tollából az alábbi sorok: “Nádasd-Ladányban egy festőt temettek, a kinek koporsója mögött ott szomorkodott a legbohémebb nép: a cigány. Igazi szeretet és tisztelet vitte őket művészük utolsó útjára. Mert Valentiny az ő festőjük, a cigányok festője volt….
Ahhoz a festőgenerációhoz tartozott, a mely a hatvanas évek vezércikkező festészete után a népélethez fordult. A közönség mindig kedvelt festőjeként emlegette.” (Művészet, Lyka Károly szerkesztésében, első évfolyam, második szám, 1902.)
Iskolapélda
Az “Itáliai lány” vagy “Itáliai lány a tengerparton” címen ismert festménye nagy valószínűséggel Capri-i korszakából származik, megközelítőleg 1875 körül festette Valentiny. A festmény iskolapéldája a a 19. századi magyar festészetnek, mind anyaghasználatában, technikájában, mind festőiségében, felfogásában, megfogalmazásában. A festmény háromnegyedes alakban ábrázol egy piros fejkendős leányt, kezében korsó, mögötte a tenger. Egyszerű kompozíció, melynek egyedüli nem különösebben szerencsés jellemzője az alak körülbelül térd tájékon történő “elvágása” mely lejjebb van a kívánatosnál bár el kell ismerni, hogy a hiányérzet inkább abból fakad, hogy a szem kívánná az egész alakot látni – olyan friss, éles, pontos megfogalmazásban készült a portré, olyan tökéletesen tiszta, élénk és finom a festés technika.
Klasszikus festés technika
Az olajfestmény vászonra felhordott vastag alapozásra készült, melynek sárgás-rózsaszínes színe elődereng az égbolt kékje alól a laza, áttetsző és meglehetősen nagyvonalú ecsetvonásoknak köszönhetően. Mindez éles ellentétben áll az alak tömör, sima, plasztikus tömegével, gyönyörű kontrasztot képezve mely látványosan növeli a térélményt. A felület és a repedésháló korának jellegzetességeit mutatja, legfelül pedig sárga lakk borította. Első pillantásra nem tűnt különösebben sötétnek, de a festmény tisztítása, a sárga lakk leoldása után a különbség látványos. A feltárás előtt ugyanis rejtve volt az égbolt fent említett kettős színezete, mely csupán a teljesen letisztított felület esetében mutatkozik meg, hiszen az ugyanabban a tónusban tartott komplementer színek alkalmazása csak így “él”.
A felületen szerencsére csak kisebb benyomódások, karcolások voltak, a festmény maga viszont kissé hullámos volt, mivel a vászon felfeszítése meglazult a festővászon pedig helyenként megnyúlt. A festékrétegen megfigyelhető, szabad szemmel is jól látható apró pöttyök sajnos annak a jelenségnek a nyomai, ami a restaurátorok és a háziasszonyok életét egyaránt megkeseríti. A legyek ellen a leghelyesebb védekezés a megelőzés – a légypiszoknak ugyanis megvan az a tulajdonsága, hogy gyakorlatilag eltávolíthatatlan, de még inkább: kémhatásának köszönhetően “beleég” a felületbe így a helyreállítás meglehetősen problémás. A sárga, gyanta tartalmú lakk letisztítása szerencsére nem okozott ilyen nehézséget, a festék épnek, a színek ragyogónak mutatkoztak alatta. A festmény a restaurálás: tisztítás, vasalás és retus után visszanyerte rugalmasságát és régi frissességét, a restaurálás ilyen szempontból is sikeresnek mondható. A restaurálás igazi sikere azonban ebben az esetben abban az örömben mérhető, hogy elmondható: újabb festmény, újabb tökéletes iskolapélda állt helyre a magyar művészet talán legsokszínűbb, legváltozatosabb korszakának gazdagítására, innen, utólag, de még nem későn.
Valentiny János “Itáliai lány korsóval” c. festménye a GASCH Collection tulajdona.
