Makart rózsái – Hans Makart olajfestmény a restaurátor műhelyben
Igazi celeb járt nálunk, és nem csak látogatóban: ha nem is komolyabb ráncfelvarrást, de egy alapos szépítő kezelést, vagyis gondos tisztítást és némi korrekciót kért a megjelenése, így alkalmunk nyílt elidőzni a hölgy és két kísérője társaságában.
Hans Makart egy olajfestményén dolgoztunk a közelmúltban, és ha celebnek neveztük a vendéget, nem véletlenül tettük. Hans Makart neve nem cseng ismeretlenül azoknak sem, akik csak időnként futnak össze vele egy-egy múzeumi kiállítóteremben, akik pedig kicsit is érdeklődnek a “múlt század”, azaz a XIX -XX. század művészete iránt, egészen biztosan találkoztak vele, ha másként nem, hát mint Gustav Klimt ihletője és a bécsi szecesszió előfutára, noha – ha el kell nevezni a kort és a kört, melyen belül alkotott, az akadémizmus és a történelmi festészet berkein belül kell keresni a gyökereket. Makart csillogó, vidám és az élet vonzó oldalát bemutatni hivatott művészete elképesztően népszerűvé tette őt; a Makart-stílus (avagy style) kiterjedt a bútorokra, lakberendezésre, divatra és ablakot nyitott a századforduló vadonatúj törekvéseire.
Késői műveire különösen jellemző (fiatalon érte a halál, 1884-ben) az a fantasztikus szabadság és tobzódás a színekben, ami ezen az olajfestményén is megjelenik, fittyet hányva a rajzi pontosságra és a precíz megfogalmazásra. A női hátakt és a két, barokkosan nagyvonalú puttó (Vénusz és Ámor – vagy egyszerűen egy szemfüles hölgy, aki elcsípte Cupido nyilát..) gyönyörű játéka fénynek és árnyéknak, tömörségnek és áttetsző színeknek, plasztikus részleteknek és a vékony rétegben felhordott, szinte nem létező pigmentnek.
A restaurátor műhelyben megvizsgálva megállapíthattuk, hogy a festmény különben kitűnő kondíciónak örvend, mindössze a megjelenése volt feltűnően piszkos, foltos. Ez persze épp elég volt ahhoz, hogy sűrű homályba borítsa Makart ragyogó színeit, nem volt kérdés, hogy szükséges-e a festmény tisztítása. A múltban gondosan vasalt és dublírozott kép ma is tökéletes felülettel bír, erős és sima, kicsit talán túlságosan is, köszönhetően a túlságosan erős vákuumnak, mely kissé kilapította a vastagon felhordott festékcsomókat. Annyi baj legyen, ez az apróság nem von le a mű élvezeti értékéből, annál inkább a sok régi, elszíneződött retus, a megsárgult lakk és az egyéb kis piszkok a mélyedésekben.
Az olajfestmény tisztítása több, mint látványos eredményt hozott, a különbség a munka közben készült fotókon a legszembetűnőbb, akkor, ha egymás mellett láthatjuk a múltat és a jelent (ami valójában a régebbi múlt) és rácsodálkozhatunk arra, milyen koszos volt valójában a festmény felülete.
Finom retussal gyorsan meg-nem -történtté lehetett tenni a zavaró sötét és világos foltokat, az új lakkréteg pedig még tüzesebbé, még mélyebbé tette a színeket. Igazi öröm egy ilyen festményt kézbe venni és visszaadni az “értelmét”, pontosabban azt a hihetetlenül dekoratív, öncélúan színes és virtuóz megjelenést, amilyennek – és amiért – készült ez a festmény. Vénuszt elég régóta számítják a hírességek közé, sok platformon, sokszor és sokat cikkeztek róla, megjelenítették mindenféle formában de Makart így is tudott újat mondani róla, szerintem. Ráadásul olyan festmény, melyet ma is könnyű modern enteriőrbe illeszteni, ha jobban tetszik: ma is könnyen elcsábít bárkit. Különösen most, megszépülve…