Ikebana váza, de miért?
Szokatlannak tűnhet, hogy festő-restaurálás témakörön belül éppen egy Japánból származó, modern ikebana kerámia helyreállításának történetét ismertetjük. A kerámiák restaurálása igen csak távol esik a festmények, falképek, festett faszobrok restaurálásától – akkor is, ha esetleg felületesen szemlélve a műtárgyak javítása, mint szakma, általánosíthatónak tűnhet. Valójában sok, kisebb – nagyobb szakterületre tagolódik és az egyes területek, ha átfedésben is vannak némileg, a kerámiák –szilikátok illetve a festmények restaurálása kétség kívül messze áll egymástól. Ami viszont éppen érdekessé teszi a kitekintést saját területünkön kívülre, az a restaurátori szemlélet gyakorlati alkalmazása a különböző tárgyakon. Nem az anyagszerűségből eredő különbségekre gondolok, hanem arra, hogy a különböző tárgyak különböző mértékű, különböző „minőségű” restaurátori munkát igényelnek. A „minőség” természetesen nem kvalitást jelent, hanem a munka jellegét. A tisztítás, feltárás, konzerválás, részleges vagy teljes helyreállítás, különböző felfogásban készített rekonstrukciók mind egy- egy állomás, ahonnan többféle irányba lehet továbblépni és nem feltétlenül kell minden stációt végigjárni. Ugyanilyen érdekes, ha térben vagy időben, sőt mindkettőben távolabb eső párhuzamokat is keresünk. Esetenként és országonként, (nyelv) területenként nagy különbség lehet a felfogásban, a szokásokban, a bevett gyakorlatban. (Ezek sokszor valójában csak olyan különbségek, ami csak a legelkötelezettebb szakembereknek jelentenek izgalmat…) Mindenesetre érdekesnek tartjuk megmutatni egy ilyen, a mi szorosan vett szakterületünkön kívül eső, anyagában a festményektől merőben eltérő, származási helyét tekintve nagyon is távoli tárgy restaurálását. Elsősorban a szemléletmódért, azért a (hazánkban) szokványostól eltérő, kissé más irányból történő megközelítésért, amivel a kőcserép váza helyre lett állítva. A restaurálás a Kitsimono Bonsai pots ‘n’ scrolls műhelyben készült.
Ikebana: a japán virágrendezés művészete
A 20. század végén készült, bambuszt imitáló magas tűzön égetett kerámia a fatüzeléses kemencék jellegzetes láng-lenyomatait viseli magán. Tulajdonosa Japánban tett szert rá, de itthon is rendeltetésszerűen használta, azaz vázaként alkalmazta virág/növénykompozíciók számára. A használati tárgyak gyakrabban sérülnek, így történhetett baleset az ikebana vázával is. A műhelybe érkezésekor két darabra volt törve az edény a felső harmadánál, a széléből hiányzó darab elveszett. A tulajdonos első kérése az volt, hogy a kőcserép edény oly módon legyen helyreállítva, hogy eredeti funkcióját- ikebana váza- betölthesse továbbra is. Szerencsére ez nem ütközött nehézségbe, mert a japán virágrendezés nem teszi szükségessé, hogy a kerámia tartósan sok nedvességgel érintkezzen, egyszerűbben: nem fognak vizet tárolni benne, mint egy vázában; ez pedig a ragasztás és pótlás tartóssága szempontjából fontos tény. Különösen azért, mert a tulajdonos második kérése az volt, hogy a javítást és kiegészítést oly módon végezzék, ahogyan Japánban szokták az értékes kerámiák – pl. bonsai tálak, ikebana edények is- pótlásait készíteni, vagyis a kiegészített területek színezése nem beilleszkedő, vagy árnyalatnyit megkülönböztető retussal történjen, hanem aranyozással (kintsugi, kintsukuore).
Tradicionális japán eljárás értékes kerámiák kiegészítésére
Ennél az eljárásnál –tradicionálisan gyanta alapú ragasztóanyagot használva, melybe fém-, általában aranyport/ezüstport kevertek, vagy akár tiszta fémet használnak pótlásként, – a pótolt rész szerepe nem az, hogy a környezetébe illeszkedve, sőt, annál kevésbé feltűnő módon, szándékoltan haloványabb, jelentéktelenebb megjelenéssel idomuljon a felülethez, hanem éppen az ellenkezője a cél: a kiegészítés legyen dísze, ékszere a tárgynak. Mottó lehetne a „szebb, mint az új” kifejezés, mely magában foglalja a tárgy történetének, „személyes tapasztalatának” tiszteletét, sőt nyílt felvállalását, a „tökéletlen tökéletesség/ perfect imperfection” fogalmának megtestesülését. Az ilyen módon helyreállított tárgyak a távol-keleten nem veszítenek értékükből, hanem gyűjtemények ugyanolyan megbecsült, értékes darabjai, mint sértetlen társaik.
Új nézőpont
A kiegészítések ilyen módon történő alkalmazása szokatlan lehet európai szem számára, hiszen nem a nálunk általános gyakorlat szerint készül: nem megtévesztésig hasonló, vagy –etikai megfontolásból- megkülönböztetett, de a tárgytól nem elütő megjelenéssel illeszkedik, hanem a lehető legkülönbözőbb anyag és színhasználattal él. Ugyanakkor a legtisztább és legszebb módon jeleníti meg a „restaurált tárgy” fogalmát, nem „kijavított, megjavított, kipótolt” érzetet közvetít, hanem az sugallja, hogy az idő múlása és az általa hagyott nyomok a tárgyakon nem hátrányt jelentenek, nem teszik értéktelenebbé és ugyan úgy esztétikai értékkel bírnak, mint sértetlen, új társaik. Esztétikájuk ugyanakkor megjelenik a kortárs művészetben is, sok művész merít inspirációt a kitsugi – jelenségből, felhasználva az ötletet és továbbgondolva az arannyal-ezüsttel pótolt tárgyak lehetőségeit.
