Felszínesen – széljegyzet a restaurálás szükségességéről, szempontokról és más furcsaságokról
Felszínesen érintve csak a témát,
hiszen erről oldalakat és még többet lehetne írni…
Fotórendezés és fel-lel-tárazás közben jó néhány érdekes felvétel bukkan elő, melyeket sajnálunk észrevétlenül elfeledni, hiszen nem ok és cél nélkül készültek a közeli vagy távoli múltban. Restaurátor szakemberek, kollégák számára egy tárgy, egy festmény restaurálása minden esetben a alapos dokumentálással kezdődik (szinte már öntudatlanul) – legyen szó bármilyen pici vagy jelentéktelennek tűnő alkotásról. Így lehet találni régi, elfeledett emlékeket bőséggel. Egyszer valamikor fontos volt pont ez a felvétel – érdemes kicsit elgondolkozni, miért is készült anno? Véletlenek – ebben a megközelítésben – nincsenek, nem nehéz hát némi rendszerezés árán tematikusan rendezni a felvételeket és akár némi tanulságot levonni belőlük.
A restaurálás szükségessége minden esetben igazolva kell hogy legyen – ez alapvetés. Hiszen ki egyezne bele egy komolyabb orvosi kezelésbe pontos diagnózis nélkül? A diagnózis felállítása pedig a páciens adott állapotából indul ki, ezt pedig vizsgálatok egész sora jeleníti meg és bizonyítja az utókornak is. Kezdjük a legelején – csak felszínesen érintve a témát – és válasszunk ki találomra néhány, festmények felületéről, a festékrétegekről készült fotót. Megállva egy pillanatra a látható világ epidermiszén, máris jó néhány olyan jellemzőt lehet felsorolni amit bizony az is láthat és észrevehet, aki nem rendelkezik se mikroszkóppal, se röntgenszemmel. Csak úgy érdeklődik.
Hullámos
Mindenképpen szembetűnik, ha a vászon, a festmény feltűnően hullámos:
Ez azért – valljuk be – önmagában nem jelent közvetlen életveszélyt a műtárgyra, festményre. Ugyanakkor látványnak nem kellemes, minél nagyobb göröngyök és egyenetlenségek vannak a festmény felszínén, annál inkább kívánná a szem, hogy ragaszkodni kéne a két dimenziós ábrázolásmódhoz – és miért is kellene tovább várni? A probléma valós tehát, ha nem is sürgető: kereshető rá megoldás mindenképp. A restaurálás indokolt lehet akár csak ezen jelenség miatt is..
Sötét
Ez valóban meglehetősen szubjektív fogalom – egy ideig. De minden festmény esetében eljön az a pont, amikor már mindenki, aki csak elé kerül érzi, hogy ezt bizony nem így akarhatta a művész valaha. Biztosan nem volt ennyire sötét, ennyire komor, ennyire …. koszos. Az, hogy a sötét tónus adott esetben elsötétedett lakkból vagy felszíni szennyeződésekből vagy dohányfüstből áll, nem is lényeges ebből a szempontból. Ha zavaró, mindenképpen orvosolni kellhet a jelenséget.
Felemás
Árulkodó nyom például, ha a díszkeretéből kivett festmény széle körben más színt, más tónust mutat, Melyik lehet az igazi szín? Egyik, másik, vagy egyik sem? Restaurálás után mindenképp kiderül. A helyzet nem súlyos, nem nehéz róla elfeledkezni. …de miért tennénk, ha lehet rá találni megoldást?
Kopott
Ha ennyire szembetűnő, az bizony komoly hiányosságokat jelent. Ha a laikus szemlélő számára is kopottnak tűnik a felület, az többnyire a hiányosnál is hiányosabb – a sötét lakk, a szennyeződések, a festett formák “azért még felismerhetősége” sok mindent tud leplezni, mely egy tisztítás után már a maga drámai valójában mutatkozik – milyen mértékig lehet hiányos, sérült a felület, ha a fenti filtereken át is bárki számára észrevehető? Közvetlen kockázatot nem jelent önmagában a festményre, de több mint ajánlott a teljes kivizsgálás…
Hólyagos, zsugorodott, vagy…
Elhomályosodott, ködös, fátyolos és nehezen kivehető
A fenti jelenségeket sok minden okozhatja (a “hólyagos” jelző például elég tág megfogalmazás restaurátor körökben és talán nem is itt kellene kifejteni a teljes skálát) A látvány érzékeltetésére alkalmaztuk csupán most ezt a szót, amikor a felület kissé bőrszerűen összehúzódik, zsugorodik, mintha pici hólyagok lennének a felszín alatt; de nem ritka az a jelenség sem, amikor a felület egyszerűen bemattul, “megvakul”, homályossá és átláthatatlanná válik. Egyik napról a másikra e jelenségek miatt nem fog tönkremenni a festmény, de ez már komolyan az esztétikai élvezet és hatás rovására megy – szigorúan véve funkcióját nem tudja megfelelően ellátni tárgy vagyis csúnya, persze ez már igazi szőrszálhasogatás. A restaurálás természetesen ebben az esetben is javasolt..
Reped, cserepesedik, felemelkedik
Különösebb magyarázat nélkül belátható, hogy ez már az a jelenség, mellyel valóban ajánlott restaurátorhoz fordulni. A probléma itt már nem feltétlenül csak esztétikai, hosszabb-rövidebb távon a festmény állapota beavatkozás nélkül romlani fog. Nem, itt most nem a “korral járó” természetes repedésháló jelenléte a gond, hanem amikor a repedések mentén kagyló formában egyre jobban felemelkedik a festék és éles kis háztetőket alkot: a restaurálás több, mint ajánlott..
Ha pereg a festék,
az azonnali beavatkozás elkerülhetetlenné vált. Cselekedni kell, mielőtt újabb és újabb darabkával lesz kevesebb a kép. A sebesség természetesen itt sem órákban mérhető, de tudni kell, hogy minden változás (fizikai behatás, hőmérséklet vagy páratartalom változás) ad egy lökést a folyamatnak. Szerencsére az emberi gyorsaság mindig felülmúlhatja a lassan pusztító erőket és a restaurálás többnyire hosszú távon megoldja a problémákat..
Ha hiányzik a festményből –
ez magyarázatra sem érdemes. Ebben az esetben igazán mindenki számára nyilvánvaló, hogy a festmény segítségre szorul. Az idő persze itt is fontos tényező, nem érdemes hónapokat, éveket várni, minél hamarabb kerülhet restaurátor műterembe a festmény, annál jobb.
A sort persze még lehetne folytatni, de – a teljesség igénye nélkül, felületesen érintve a témát -talán adhat némi támpontot a felületi érdekességek és furcsaságok osztályozásában. Senki ne késlekedjen kérdezni hát, a lehetőségek és válaszok száma szinte végtelen…
Fenyő táblára festett ikon restaurálása
A kis, alig tenyérnyi nagyságú fenyőfa táblára festett ikon a maga nemében igazi ritkaság. Elsősorban azért, mert eredete és vásárlásának ideje pontosan ismert, eredetisége tehát bizonyított. Nem elhanyagolható szempont olyan műtárgyak esetében, melyeket előszeretettel és talán legnagyobb számban hamisítanak vagy készítenek az eredetihez megtévesztésig hasonló “utánérzéseket”.
A férfi szentet ábrázoló ikon klasszikus technikával, alapozott fatáblára készült temperával és poncolt arany háttérrel, melyen kissé kopott lüszter festés nyomai voltak láthatóak. Néhány apró festék lepattanástól eltekintve a felület épnek volt mondható, picit besötétedett, picit kopott, de épp csak annyira, amennyire egy hasonló korú festmény esetében természetesnek tekinthető.
Az ikon restaurálása igen apró lépésekből állt, pici mozzanatokból állt össze végül a kép, mely összhatásában mégis észrevehető változást mutatott fel. Az ok elsősorban a gyönyörű, poncolással díszített arany mustrában keresendő, mely minimális retussal is újként ragyog. Az arany háttér meglepően pontos, hibátlan és rendkívül aprólékos munka, mely egészen ékszer-szerűvé teszi a parányi képet – ez ikonok között is ritkaságszámba megy. A kopott lüszter nyomai mindenhol logikusan végigkövethetőek voltak, így gyakorlatilag nem volt kérdés a kiegészítés, retus mértéke és milyensége.
Ikon? Pár centiméternyi fa, kiskanálnyi festék és leheletnyi aranyfüst – mindössze ennyi hozzávaló kell…
A férfi szentet ábrázoló ikon magántulajdonban van
Tavaszi virágcsokor – színesben avagy festmény tisztítás a tavaszi megújulás jegyében
A tavasz és a megújulás jegyében időnként a festett virágok is gondoskodásra szorulnak. Noha jóval tartósabbak vágott vagy cserépbe ültetett társaiknál, ez a csokor például kilencvenhat éve hervadhatatlan, a védő lakkréteget nélkülöző olajkép a tavaszi portalanítások ellenére évről-évre egyre szürkébb és szürkébb. A lakkozott festmények jellegzetes elsárgulásával, megsötétedésével szemben a lakkozatlan felület oly módon köti meg a szennyeződéseket, hogy közvetlenül a festékrétegre ül, a vászon rostjai közé szivárog be a por, a korom.
A szerencse ebben az esetben az volt, hogy első alkalommal történt restaurátori beavatkozás a festményen illetve soha nem próbálták portörlésen kívül más eljárással, házi praktikával, házi módszerekkel megtisztítani az olajképet. A festmény tisztítás gyűjtő fogalom és szakmai szempontból nem is mindig pontos meghatározás, de általánosságban és nyilvánvalóan a kosz, szennyeződések és az elsárgult lakkréteg eltávolítását szokás alatta érteni. Minden beavatkozás kockázattal és és egészen minimális sérüléssel járhat, valójában és ideális esetben ennek a mértéke elhanyagolható, pusztán matematikai értelemben létezik és emberi szem számára nem érzékelhető. Elméleti és filozófiai síkokra pedig nincs értelme terelni a művészetet, illetve ez a művészetnek mint olyannak egészen más aspektusait jelentheti, de festmény restaurátori, képjavítói minőségben a művészet eme egzotikus tájai messze esnek tőlünk, mint Makó Jeruzsálemtől…
Ezzel együtt vagy ennek ellenére? mégsem hagyható figyelmen kívül az a tényező, hogy a védő lakkréteget nélkülöző felület letisztítása, megtisztítása mindig kissé magasabb kockázattal jár – a kockázat pedig annál nagyobb, minél többször gyötörték már a felületet különféle tisztítási eljárásokkal, akár (hátrányosan) megváltoztatva annak fizikai, kémiai tulajdonságait is.
A valóságban azonban a festmény tisztítás kevésbé volt drámai, ez az olajkép gyönyörűen és minden probléma nélkül vált meg a majd’ százévnyi portól, koromtól és egyáltalán nem mutatkozott hajlamosnak semmiféle károsodásra. A vászon – “élő”, szerves anyag lévén valósággal megkönnyebbül, visszanyeri rugalmasságát.
A restaurálás további lépései után oldott dammárgyantával lakkoztuk a felületet, hogy a jövőben már a lakk felszíne védje a festményt – egyúttal a felület fényvezető tulajdonságai is javultak, mely a színek élénkségét, mélységét növelte…. Ha egyszerűen akarunk fogalmazni, látványosan tisztább, színesebb és egyáltalán: szebb lett a muskátlicsokor. Tudományosság ide vagy oda, a lényeg általában igen egyszerű és emberi…
RESTART
“…ti antik festmények. Milyen szép, amikor ott lógtok a falon, évek múlnak évek után és ti nem változtok. Felszínetek nyugodt, sima, sárga tükrét nem borzolja az új idők szele, Megbízhatóak vagytok, masszív két dimenziós világotokban az idők végezetéig nyúlnak kisjézusok anyjuk után, duzzadnak petyhüdt szilvák homályos üvegkelyhek társaságában, rezzenéstelen tekintetű, májbeteg arcok követik lépteimet a gyéren világított, kongó termekben. Örök időkig függenek tépett tollú, fejjellefelé madarak érthetetlen élelmiszerek társaságában, míg szentek változatlan szelídséggel hordanak követ a fejükön és legyeznek poros pálmák szürkés ágaival. Nem igazán kavarják fel a levegőt. Egyszer már jártam itt, ugyanilyen volt, vagy majdnem. Vastag aranykeretbe szögelt, kiábrándítóan sötét sárga emlék, inkább barna. Nem is emlékszem, mit ábrázol. Fontos ez egyáltalán? Olyan szép.”
Pedig fontos. És nem is olyan szép mint elsőre tűnik, noha tagadhatatlan az esztétikája a kicsit dekadens, kicsit melankolikus hangulatú antiksárga műtárgyaknak is, de idővel eljön az pont is, amikor kissé túlzásnak érezzük az alkonyati hangulatot. Ez persze önmagában még nem jelenti, hogy a festmény restaurálásra szorul, de elgondolkodtat.
Egészen más amikor szemmel látható, hogy az idei tavaszi nagytakarítás alkalmából mintha kicsit kevesebb festék lenne a képen, talán csak nem lehullott, ilyenkor azért illik közbelépni. Esetleg kiszakadt a vászon, véletlenül, vagy egyébként teljesen indokolatlanul de egészen megereszkedett az egész és olyan szomorúan lóg.
És ha nem? Végül is tavaly, meg előtte is ilyen volt, nem igazán gondolnám, hogy a jelen állapotában…
Néha azért érdemes felidézni milyen lehetett a festmény akkor, amikor festője letette az ecsetet. Egyáltalán nem biztos, hogy olyan visszafogott, inkább meghatározhatatlan színű, olyan antik volt már akkor, sőt. Nem kell belenyugodni feltétlenül abba, hogy a műtárgyak sajátja, velejárója és egyáltalán, jellemzője az a furcsa elmúlás-hangulat, naftalin, pátosz és más veszélyes holmik radioaktív halmaza, ami sok esetben csak a tárgyakra rárakódó pormennyiségnek, kiállítótéri személytelenségnek, senki által el nem olvasott de fóliával kasírozott ismertetőszövegeknek, kibolyhozódott ülőkéjű teremőri székeknek, nem szívesen látogatott rokon undok hangulatú, hideg lakásának köszönhető.
Ezek csak tárgyak.
A lényeg valahol máshol van, ott, ahová nem biztos, hogy elér a spotlámpák fénye vagy a mesterségesen irányított figyelem reflektora.
Van, aki rátalál az érdektelen tárlók összekarcolódott plexilabirintusában vagy egy színhelytelen, műnyomóra préselt reprodukción is, esetleg vendégségbe érkezvén szívéhez kap, s rögvest felismeri a barnalakkalatti mester sohasem múló talentumát. Bevallottan vagy sem, erre vágyunk mindannyian, különben rá sem néznénk — és ez a világ egyik legszebb dolga.
Sokkal könnyebb viszont, ha nem kell áttételes elképzelésekkel súlyosbítani a műélvező állapotát és kicsit megkönnyítve a dolgát, mellesleg a műtárgy élettartama is nő, restaurátor műhelybe kerül a festmény –
– nem biztos tehát, hogy feltétlenül az a jó, ha az életnek pont ezt az időtlen idők óta megszokott, állandó pontját hagyjuk változatlanul.
Időnként szükséges a restart, időnként szükséges az újratervezés – lehet, hogy nyerünk vele néhány évtizedet, néhány új, halványan körvonalazódó elképzelést más korokról vagy csak egy új színesfoltot otthonra…
Restaurálás – nézőpontok 1.
Dokumentálás
Egy-egy restaurálási munka. egy-egy festmény felújítása során rengeteg fényképfelvétel készül. Részint azért, mert a dokumentálás jelentősége a restaurátor szakmán belül nagyon nagy, nem csak az elvégzendő/elvégzett beavatkozásokat, azok szükségességét, eredményét rögzíti, de maga a restaurátor is folyamatosan használja a felvételeket a restaurálás során – néha még minket is meglep, milyen rengeteget változik egy-egy festmény, mire véget ér restaurálás folyamata. Különösen a hosszú, hónapokig, vagy akár évekig tartó munkák esetén igazán érdekes visszatérni a kezdetekhez néhány fotó erejéig.
Objektív látásmód
Részint pedig azért készülnek felvételek, mert az évek alatt az objektív valamiféle második szemmé válik, és mint ahogyan “fejben rajzolás”, vagy csendben történő zeneszerzés létezik, létezik az is, hogy különösebb indok és indíték nélkül lát a fényképezőgép lencséje és rögzíti a látványt. Talán azért, mert szép. Talán csak megszokásból. Talán van vele valami tudattalan célja?
Jelenségek
A restaurálás (mint jelenség) egyik nagyon vonzó tulajdonsága, hogy váratlan szépségek lephetik meg az embert ott is, ahol nem számítana rá; ugyan kicsoda találna szépnek egy atomjaira szétszedett tárgyat (ez az az állapot, ahol a laikus úgy érzi, jobb állapotú volt a kosz és sárga lakk által összetartott, már legalább megszokott külsejű festmény, restaurálás előtt).
Szubjektív
Az esztétika viszont nem mindig ott és olyan formában van jelen, ahol és ahogyan illene. Kicsit elvonatkoztatva a témától, kicsit szabadjára engedve a képzelőerőt, rejtőznek lehetőségek a véletlen/szándékos felvételek világában…
Lyukas festmény foltozása – esettanulmány
Egyszer minden kiderül – lehetne bölcselkedni, mikor a történelem homályába vesző múltból visszaköszön egy-egy kollégánk keze nyoma.
A fenti látványt szemlélve teljes joggal feltételezhető, hogy itt bizony lyukat leplezett több-kevesebb sikerrel valamikor egy restaurátor, vagy restaurálást önjelölt módon végző festőművész. Ez persze nem baj, a festő restaurátor sokszor festőművész is egyben és régente is sokszor előfordult, hogy festőművész javított képeket, végül is – ha pusztán az egykori és mai szakmákat tekintjük – hozzá állt legközelebb. A gond ott kezdődik, amikor maga a festmény javítás ténye kissé lazán van kezelve, mondhatni dilettáns módon, a “jó lesz az úgy is” jegyében.
A szóban forgó olajfestmény letisztítása után (19. századi gyönyörű tájkép, porcelánkék égbolt, vékony, hullámosodásra minden körülmény között hajlandó vászon) mint várható volt, valóban előbukkant egy kitt (mely az eredeti krétás alapozóréteg pótlására szolgál). A meglepetést az okozta, amikor a festményt a feszítőkeretéről leemelve rögtön megjelent a kérdéses lyuk is:
A restaurálás itt mintha két célra is irányult volna egyben, a vászon hiánya mellett a feszítőkereten lévő számtalan rovarjárat egyikét is ki szerette volna talán pótolni a festmény felújítást végző néhai mester…Ez persze fikciónak is gyenge, inkább a gyors és látványos eredmény – kevés munka párosítás jegyében zajlott a festmény restaurálás, amikor a festményen lévő lyukat gyors és egyszerű megoldással “hozzáglettelte” a vakkerethez.
A lyuk végül is be van tömve, csak ne akarja senki levenni a festményt a vakkeretről; bár ha le kell venni, az nagy eséllyel újabb restaurálás keretében történik, akkor pedig úgy is mindegy – lehet, hogy így okoskodott a hajdani restaurátor, de valószínűbb, hogy nem okoskodott sehogy.
A megoldás lyukas festmény foltozása esetén természetesen akkor is és most is úgy kezdődött volna/kezdődik, hogy – ki nem hagyható lépésként – először a festővászon anyagát kell pótolni, egy méretre és alakra vágott miniatűr folttal, ügyelve a vászon vastagságára, szálsűrűségére, szálirányára, anyagára…. és utána sorban a többi lépés…
