Tájkép, tehenek, változó napszakok – restaurálás, konzerválás, újjászületés
Újjászületés? Igen, kicsit teátrális, de időnként nem lehet jobb szavakat találni, jobb szavakkal jellemezni egy-egy festmény megújulását, különösen, ha a kiindulási állapotát és a végeredményt (virtuálisan) egymás mellé helyezzük. A mocsaras tájban legelésző teheneket ábrázoló olajfestmény, bár maga a restaurálás folyamata nem vetett fel különösebb kérdéseket és szakmai szempontból nem merültek fel váratlan problémák, mégis sok szempontból jó példa a nem várt, látványos változás lehetőségére.
A szakadt vászon, elsötétedett színek, kivehetetlen formák nem keltettek reményteli képet a restaurálás megkezdésekor. Nem lehetett előre látni, milyen mértékben fognak változni a tónusok. Még az elsárgult lakk sem jelentett támpontot, ugyanis soha nem volt lakkozva a festmény, a kosz, korom mind a festékrétegre ízesült, beszivárogva a laza szövésű vászon rostjai közé is. A meglazult, hullámos vászon és pergő festék kombinációja nem könnyítette meg a festmény tisztítás folyamatát, ám kellemes meglepetést okozott, hogy a vártnál ellenállóbb volt a felület, a festővászon pedig egészen jó állapotú. Az olajfestmény tisztítása után már látható volt, hogy az azonosíthatatlanul gomolygó penész-színű (és valóban penészes, penész által ötletszerűen a felületre rajzolt) foltokból átváltozó meleg színek, fények, kibontakozó fák és bokrok igen csak kellemes hangulatot teremtenek a tehenek legelésző alakjai köré. A szakadt vászon megfoltozása, vasalása, konzerválása és újrafeszítése után következő retus adta vissza a festmény valódi értelmét és tette összefüggővé a felületet, összekötve a formákat, vonalakat.
Tanulság?
Reménytelenek tűnő esetek is okozhatnak kellemes meglepetéseket. Nem nagy felfedezésekre kell gondolni – melyekre természetesen mindenki, még a festmény restaurátor is szívesen gondol… – de egyes esetekben igenis át lehet élni a közhelyes érzést: mintha “újjászületett” volna az évtizedek óta elfeledetten a falon függő, vagy a hirtelen felindulásból megvásárolt, majd megbánt, végül mégis csak megszeretett festmény. Kiderül, hogy olyan nem várt értékek fedezhetők fel benne, melyek egészen más megvilágításba helyezhetik a képet, néha szó szerint. Jelen esetben a mocsaras tájban legelésző tehenek szürkület utáni sötétségbe vesző homályából meleg színű naplemente lett, így néhány órát nyert a csorda sötétedés előtt; a jó néhány évtized mellett, mellyel a restaurálás, konzerválás járult hozzá a festmény állapotának megőrzéséhez.
A “Mocsaras tájban legelésző tehenek” magántulajdonban van; a restaurálás Gyöpös Viktória munkája.
Drámai képet mutat a hátulról átvilágított festmény – még restaurálás előtt
Restaurálás és (m)érték
Ahol az érték a mérték – lehetne az inkább sablonos mint eredeti mottója a restaurátor szakmának, ha kellene mottót vagy jelmondatot választani és nem használták volna fel már túl sokan (csépelték volna el) ezt a frappáns mondatot. Inkább az az igazság, hogy egyáltalán nincs szükség ilyen tömörítésekre, mert a restaurálás, mint tevékenység, mint szakma, mint hivatás sok jellemzővel bír, de a hangzatos jelmondatok, a kompakt megfogalmazásban előadott alapigazságok világa nem az a világ, ahol festmény és restaurátor találkoznak.
Szép számmal vannak olyan esetek, olyan restaurálásra szoruló festmények, melyet minden restaurátor másként – és másként oldana meg. Több lehetséges megoldás létezik, talán egyik szerencsésebbnek tűnik, másik kevésbé, de az is lehet, hogy a jobbnak tűnő megoldás csak ideiglenes álláspontot képvisel, amolyan korra és felfogásra jellemző szemléletet (de ez egyáltalán nem baj, sőt – de erről majd később). A vélemények, tapasztalatok idővel változhatnak, de ez mit sem változtat azon, hogy sokszor minden megfontoltság és átgondoltság mellett meglehetősen gyorsan kell dönteni, milyen beavatkozásra lesz szüksége az adott festménynek, vagy milyen módon, milyen mértékben lesz helyreállítva.
Restaurálni vagy nem restaurálni?
Mint sok esetben, ennek a festménynek – mely a toponári Szentháromság templom falát díszíti – a restaurálásánál, a restaurálás mértékénél is figyelembe veendő szempont volt a környezet minősége, melybe illeszkedik a kép. Falkép lévén, ez persze fokozottan igaz és miután leakasztani és másik térbe helyezni nem lehet, nem volt kérdés, hogy a nemrég teljesen felújított római katolikus templom belső teréhez alkalmazkodva legyen restaurálva, kiegészítve a kompozíció. (A templomi falképek helyreállítása Gyöpös Miklós és Szűcs Gergely festő-restaurátorok munkája). Igen csak rossz, mondhatni romos állapotban várt restaurátor segítségére a férfialakot ábrázoló festmény. Gyakorlatilag nyomokban maradt meg a vakolaton, inkább csak emléke, töredékei, mint az ábrázolás maga. Dönthettünk volna úgy is, hogy a festett felület olyannyira lepusztult, hogy nem érdemes foglalkozni vele – hiszen van egy pont, nehezen meghatározható ugyan, de létezik, amikor már nem etikus hozzátenni a töredékekhez, amikor már nem is restaurálás vagy rekonstrukció, inkább a fantázia műve lenne a látvány. Szerencsére ez a festmény még nem érkezett el erre a pontra, és morzsáról – morzsára, mint egy kirakós játék darabjaiból, de összeállt a portré. Szerencsés eset volt ebből a szempontból, mert a barokk kor festményei ritkán “tűrik” el, ha töredékek, kisebb – nagyobb hiányok, kiegészíthetetlennek nevezett területek szabdalják. Az ábrázolásmódtól, a kor stílusától annyira idegen az ilyen látvány, hogy ilyen esetben a nagy mértékű retus is megengedett – persze az ésszerűség határain belül.
És miért csak félig?
Mert ez volt az a bizonyos határ, ahol meg kellett állni – noha ez a néző számára nyilván nem derül ki, mert a férfialak jelenleg “antik”, de ép (fél)festmény benyomását kelti. Az ilyen döntések nagyon sok szempontot figyelembe véve születnek, ebben az esetben a következetesen, apró morzsákból felépített, de végül az eredetit hitelesen visszaadó festmény itt “fogyott el” annyira, hogy nem voltak már értelmezhető nyomok, ami alapján ki lehetett volna egészíteni, vagy akár hiteles rekonstrukciót festeni. Az ilyen mértékű/jellegű töredékességet (a portré lényegét, az arcot nem érinti, a festett felület összefüggő) még egy barokk falkép is elviseli, ezért döntöttünk éppen e mellett a megoldás mellett. A hiányzó területet egy színben, neutrális felületként kezeltük, mely nem vonja el a figyelmet a festett félről.
Értéket mértek
..mert ilyen apróbb – nagyobb “eseményekből” áll össze az, amit restaurálás, restaurátor művészet néven lehet nevezni. Persze vannak “nagy pillanatok”, melyek újságba kerülnek vagy mémmé válva háborítják a közvéleményt, egekbe röpítik, vagy onnan ejtik fejre a közreműködőket. A restaurátorok számára viszont minden egyes ecsetvonás egyformán jelentős kell legyen. És értékes..
Restaurálás és rekonstrukció más nézőpontból – a budapesti Várkert Bazár freskói felől
Tavaly tavasszal került átadásra a felújított (újjáépített) Várkert Bazár impozáns, Dunapart- hosszan húzódó épületegyüttese. Igaz, hogy további többé-kevésbé ünnepélyes átadások is követték, a mi szempontunkból akkor lett kész, mondhatni akkor került fel rá a korona, amikor az állványzat lebontását követően végre távolabbról, de legalábbis a rakpartról szemügyre vehettük több hónapnyi munkánk eredményét. A pavilonépületek homlokzatán helyezkednek el, pontosabban uralják azt Thán Mór hatalmas falképei – három restaurátor és egy festőművész összehangolt és precízen megtervezett munkájának eredménye.
Sokakban felmerülhet a kérdés – talán értetlenkedve kissé – ha szóba kerül, hogy restaurálás, falkép restaurálás témakörébe sorolandó ennek a falkép sorozatnak az újbóli megalkotása – miért restaurálás, ha nem is volt semmi, de semmi, ami hasonlított volna a homlokzaton a római mitológia immár épületdísszé vált alakjaira? Ez természetes, hiszen a kutatókat, művészettörténészeket és más szakmabelieket kivéve a közönség csak a médiában közölt információkból és a Várkert felújítása kapcsán megjelent ismertetőkből és tanulmányokból tájékozódott és értesült arról, hogy az épületet valaha falképek díszítették, a falfestmények jelenléte tehát egyáltalán nem indokolatlan, épp csak… elpusztultak, megsemmisültek már jóval azelőtt, hogy bárki a saját szemével láthatta volna a freskókat.
A pavilonok homlokzatán látható falképek felújításával, restaurálásával, inkább megalkotásával kapcsolatban hosszas egyeztetés előzte meg a tényleges festői illetve restaurátori munkát. Számos tervet fogadtak majd vetettek el, míg végül megszületett a döntés: ragaszkodni kell az autentikus, eredeti, Thán Mór tervei szerint készült megjelenéshez és az általa alkalmazott festéstechnikához, mert a korhűség és az egységes megjelenés csak így ábrázolható hitelesen. Itt kezd képbe kerülni a restaurátor, a restaurálás, rekonstrukció fogalma, és az a tény, hogy az önkényesség sőt a szabadon megvalósított önálló gondolatok is bizony távol kell álljanak attól a felfogástól, melynek szellemében meg szabad festeni ezeket a festményeket.
A restaurátor – falkép restaurátor jelen esetben – tevékenységétől elválaszthatatlan az a fogalom, amit “rekonstrukció” névvel illetnek. Valóban valamilyen formában a látvány újbóli felépítését takarja, de valójában nagyon is szigorú és kötött módon. Az viszont elvárás, hogy a fentiekkel szemben ne nézzen ki így (szigorúan és mereven), ebből a szempontból az előadó művészethez is hasonlítható… A korabeli tervek értelmezése, analógiák keresése, szín, stílus és korstílus, felület, hatás és összhatás kérdéskörei mellett szempont az anyagok kiválasztása, a múltbeli, jelenlegi és jövőbeli környezeti hatások fizikai és kémiai jellemzőinek figyelembe vétele, mindezeknek megindoklása, előadása és bebizonyítása után több ember munkáját egyként kezelni és összehangolni a logisztikával is rokon művészetté teszi a falkép restaurátor tevékenységét. Tovább gondolva és pusztán elméleti síkon lovagolva, bizonyos értelemben re-konstruálja a valahai látványt minden, ami a restaurátori tevékenység körébe tartozik, mert minden egyes cselekedet közelebb visz a műtárgy, festmény eredetijéhez – legyen az a cselekedet egy tárgy vizsgálata, művészettörténeti hátterének kutatása, egy festmény tisztítása, egy kép konzerválása- még ilyen, “nem direkt építő jellegű” munkafolyamatok esetén is. Ez a fajta rekonstruálás, festmény rekonstrukció vagy tárgy rekonstrukció persze csak elméletben létezik, a restaurátor, konzervátor, kutató fejében, hozzáadva mindig egy újabb információt az eredetiről alkotott gondolathoz, de éppen olyan valós és fontos, mint a kisebb – nagyobb területű látható kiegészítések, vagy a rekonstrukciós falfestmény egy olyan nagyszabású példája, mint a budapesti Várkert Bazár Thán Mór után készült falképei…
A Thán Mór falképek rekonstrukciós festéséről TÖBBET OLVASHAT ITT.
